Sopron Régió Turisztikai Központ a budapesti Utazás Kiállításon

Idén 39. alkalommal, március 3 – 6. között kerül megrendezésre Budapesten Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléje, melyen Sopront és a Fertő-tájat a Turisztikai Központ munkatársai képviselik. A külföldi szakmai díszvendég ebben az évben Kína, míg a belföldi Budapest lett. A négy napos rendezvény ideje alatt 28 ország 350 kiállítójának több ezer ajánlatából válogathatnak a látogatók.

Nyugat-dunántúli Marketingigazgatóság Standja

A legnagyobb érdeklődés Sopron esetében ezúttal a szálláshelyek, valamint a 2016. évi régiós programok iránt mutatkozik. A kínálatot tovább színesíti megjelenésével a fertőrákosi Barlangszínház, a Fertő-Hanság Nemzeti Park, az Eszterháza Fesztiválközpont, a Hotel Sopron valamint Hegykő település is.

Sopron és a Fertő-táj képviseletében Barcza Attila TDM menedzser, valamint Kárász Anna munkatárs

A külföldi megjelenések után, a budapesti kiállításnak – mely a Turisztikai Központ számára a szezon utolsó vásárát jelenti – kiemelten fontos szerepet szánnak, figyelembe véve hogy a régió elsősorban belföldi vendégek számára keresett turisztikai célpont. Az elmúlt két nap tapasztalatai is alátámasztják, hogy Sopron és a Fertő-táj valóban népszerű desztináció a hazai turisták körében, mely a kezdődő szezon tekintetében is bizakodásra ad okot.

Az érdeklődőket egészen vasárnap 18.00 óráig várják a Hungexpon.

Hegykő település

 

cyberpress.hu