Pengeváltás a soproni politikában!

A helyi politikai életben is aktívan foglalkoznak a közelgő népszavazással, így sajtótájékoztatót is tartottak, amire reakció is érkezett. Helyi párbaj ON!

sopron vármegye makett 22
fotó: cyberpress.hu

Biczi László (MSZP): Maradj otthon október 2-án!

Az országban eddig soha nem látott mértékű és rendszerszintű a korrupció!
Az oktatás, a teljes államosítás és központosítás révén katasztrofális helyzetben van!
Az egészségügyi ellátórendszer tragikus helyzetéről naponta kaphat képet az, akinek egészségügyi gondjai vannak.
Mindkét területen az ott dolgozók lelkiismeretes munkája az egyedüli összetartó erő. Sem fizetésre, sem az eszközökre, nincsen elegendő pénz.

Mindeközben a Fideszes kormány több 10 milliárd Forint közpénzt fordít a kizárólag saját érdekeit szolgáló és saját maga által kezdeményezett népszavazásra.
Az országot elborították a plakátok, a TV-kből rádiókból ömlik ránk a kormányzati propaganda. Ez véleményünk szerint nem más, mint egy aljas hangulat- és gyűlöletkeltés.

És akkor most, Sopron Megyei Jogú Város Fideszes vezetése és Fideszes képviselői arról döntöttek egy sebtében összehívott városi közgyűlésen, hogy újabb 2 millió Forintot költenek erre a hamis, hazug kampányra a város kasszájából!
Egészen elképesztő! Jól látszik, hogyha erről a hamis népszavazásról van szó, semmi nem drága! Jól látszik, rettegnek attól, hogy érvénytelen lesz a népszavazás!
Senkinek ne legyen kételye! Ez az egész, Orbán Viktorról és a Fideszről szól, az ő érdekeiket hivatott szolgálni!

Két dolgot tehet, aki nem akarja ennek a Fideszes politikai rezsimnek a szekerét tolni.
Az MSZP egyértelműen arra buzdít mindenkit, hogy maradjon otthon! Ne menjenek el szavazni!
Azonban a mai magyar valóságban sajnos sokan gondolhatják azt, hogy valamilyen hátrányuk származhat abból, ha nem vesznek részt a szavazáson. Nekik azt tanácsoljuk, ha úgy érzik mindenképpen muszáj elmenniük, akkor húzzanak be az igenre és a nemre is egy-egy jól látható X-et, ezzel érvénytelen szavazatot adva!

parbaj_3
Párbaj … / illusztráció

 

Péli Nikoletta (FIDESZ): Az MSZP össze-vissza beszél

A pártvezetés belső hatalmi harcaival küzdő, lassan kispárttá zsugorodó MSZP zavarodott válaszokat ad a felmerülő súlyos nemzeti kérdésekre.

Teljességgel követhetetlen az MSZP álláspontja a népszavazással kapcsolatban.

Most éppen ott tartanak, hogy a választó egyszerre szavazzon az igenre is, és a nemre is. Nem csoda, hogy a saját szavazóbázisuk is elfordul tőlük, egyre több baloldali szavazó mondja azt, hogy részt vesz a népszavazáson, ez ugyanis nem pártpolitikai kérdés.

Gyermekeink, unokáink jövőjéről szól, ezért nekünk kell döntenünk!

Ezt a felelősséget nem háríthatjuk át másra.

A város közgyűlése a hétfői döntésében a választáson való részvételre kéri a soproniakat, legyen a döntésük akár igen, akár nem.

 

cyberpress.hu