Nyílt nap a Soproni Gyógyközpont szülészetén

A Születés hete országos rendezvénysorozat keretében várandósoknak szóló nyílt napot szervezett a Soproni Gyógyközpont Szülészet – nőgyógyászati osztálya. Az érdeklődők szakemberek vezetésével ismerhették meg az osztály egyes részlegeit és kaphattak választ a babavárással, szüléssel és csecsemőgondozással kapcsolatos kérdéseikre.

szülészet 1
fotó: S.GY.

A Soproni Gyógyközpontban évente átlagosan mintegy 850 újszülöttet segítenek a világra. A kórházban hosszú ideje sikerrel működik a „Jöttödre várva” program, ahol 5 foglalkozáson szakorvosok, szülésznők és védőnők nyújtanak segítséget a nagy eseményre való testi- és lelki felkészülésben.

Természetes jelenség, hogy a várandóság és a szülés szorongással, aggodalommal tölti el a kismamákat. Azt tapasztaljuk, hogy számtalan – olykor nem hiteles – forrásból, internetes oldalakról tájékozódnak. A nyílt nappal is az volt a célunk, hogy a félelmeket eloszlassuk, bepillantást nyújtsunk az osztály működésébe és a várandósággal, gyermekágyas időszakkal, szoptatással, illetve a csecsemőgondozással kapcsolatos helytálló ismeretekkel lássuk el az anyukákat – mondta el Sterlik Krisztina vezető szülésznő.

A nap folyamán a Szülészet-nőgyógyászati osztályon 2 alkalommal szerveztek csoportos bejárást, ahol a várandós anyukáknak bemutatták a szülőszobákat, az újszülött- és gyermekágyas részleget, felszereltségüket és az osztályon elérhető szolgáltatásokat.

szülészet 2
fotó: S.GY.

Héberné Őri Éva kórházi védőnő vezetésével a csecsemők gondozásáról és ellátásáról, az első kórházi napok élettani fontosságáról, valamint a szoptatásról is hasznos információkat szerezhettek az anyukák. Mint ismertetőjében kifejtette: fontos, hogy a várandósokban tudatosítsuk ennek az életszakasznak a fontosságát és szépségét, továbbá a kismamákat megerősítsük nőiségükben. Mindenkit arra biztatunk, hogy merje megélni az anyaságát, a szülés misztériumát.

A Születés Hetén új szolgáltatását is bevezettek a Szülészet-nőgyógyászati osztályon. A Babybox Photography-val kötött együttműködés keretében a jövőben a Soproni Gyógyközpontban született kisbabákról az anyukák babafotót kapnak ajándékba.

forrás: Soproni Gyógyközpont

cyberpress.hu