Népszavazás 2016 Opciók: NEM – IGEN – MARADJ OTTHON – NEM ÉRDEKEL

Már megszokhattuk, hogy népszavazáskor – persze választásokkor is – minden párt igyekszik meggyőzni az embereket arról, hogy az általa képviselt álláspont a legideálisabb döntés. Jönnek postán a felhívások, hogy szavazzunk erre-szavazzunk arra, vagy éppen bojkottra hívnak fel, hogy távolmaradással fejezzék ki az adott emberek azt, amit az adott oldal képvisel. A reklámújságokban megjelennek a “fizetett politikai hirdetések” is, két akciós kredenc és egy betanított munkásokat keresünk hirdetés között, és bizony ellepik a tájat, a gigantikus méretű óriásplakátok is. Pazar látvány valljuk be, de hát mit lehet tenni … a marketingbizniszbe ez is beletartozik.

Plakát Sopronban 2016 / fotó: cyberpress.hu

 

Plakát Sopronban 2016 / fotó: cyberpress.hu

 

No persze nem csak ezekből áll a kampány, kezdődnek a kitelepülések a város különböző helyszíneire kis asztalokkal, marketinganyagokkal, pörögnek a fogadóórák vagy éppen a lakossági fórumnak nevezett össznépi találkozókra jönnek a meghívások. Nincs is ezzel semmi gond, hiszen ez is olyan, mint az élet egyéb területe, itt is versenyhelyzet van, mindenki győzni akar és meg is tesz mindent azért, hogy ez úgy is legyen.

bloggif_57d3f7713baa3
Postaláda tartalom / fotó: cyberpress.hu

Ebben a mostani “KÉNYSZERBETELEPÍTÉSES” kampányban mindenkinek megvan bizonyára a maga véleménye illetve álláspontja, a szavazás azonban a szavazófülkékben dől el. (Amennyiben a részvételi arány eléri a minimum szintet.) De gyorsan lépjünk is ezen túl, hogy mi a helyes, elmenni vagy távol maradni, ezt mindenki maga tudja, ez amolyan magánügy kérdése.

Azonban a  kérdés mindig az, hogy a “bizonytalan szavazók” szekcióba besorolt embereket, ki tudja meggyőzni a saját igazáról, hiszen akár sorsdöntő is lehet az ő voksuk. De álljunk itt meg egy pillanatra. Az említett tábor, akit csak rendszeresen “bizonytalanoknak” aposztrofálnak, ebben a kérdésben nem létezhet!  Hiszen ez egy olyan kérdés, amiben bizonyára mindenkinek van álláspontja. Igen-Nem-Tartózkodik … A kérdés az, hogy mindenki felvállalja-e az álláspontját, vagy abban bízik, hogy a többiek majd eldöntik a kérdést.

Érdemes elgondolkodni azon, hogy mit tegyünk, hiszen ha már ikszszázmillióba kerül egy ilyen mutatvány, akkor tényleges és valós képet tükröző eredmény csak akkor születhet, ha az összes NEM, az összes IGEN elmegy a szavazóhelyiségekbe és valóban csak az marad otthon, aki a TÁVOLMARADÓK táborát erősíti.

Olyan jó lenne egyszer tényleges eredmény látni egy ilyen népszavazáskor …

 

cyberpress.hu