Mutatjuk, így változik a 27-es busz útvonala

Június elsejétől több utca is egyirásnyúsításra kerül az Aranyhegyi lakóparkban.  Mint ahogyan a helyszíni sajtótájékoztatón is elmondták, a  forgalmi változások érintik a helyi tömegközlekedési járművek útvonalát is. A 27 és a 27b helyi járatokat is érintő változás az, hogy az Ív utca forgalmi rendje is módosul. A Rákosi út felől a Verő József utca felé lesz egyirányú az Ív utca, ezt kell elkerülnie a buszoknak.

A Jereván lakótelep felől érkező 27, 27B járatok a Stornó Ferenc utca – Aranyhegyi Ipari Park körforgalom (Faller Jenő utca) – Stornó Ferenc utcán át jobbra kis ívben kanyarodnak rá a Rákosi útra. Innen változatlan útvonalon haladnak tovább. A járati útvonal módosulása miatt a további megállóhelyeket 2-3 perccel későbbi időpontban fogják érinteni.  A Csengery utcától induló 27, 27B járatok útvonalát és menetrendjét a forgalmi változások nem érintik.

Közölte megkeresésünkre az ÉNYKK Zrt., amit az alábbiakban térképen szemeltetünk is.

aranyhegy_forgalmirend1
Piros: módosult forgalmi rend, Kék: autóbusz járat útvonala

Az aranyhegyi útvonal tehát egy körforgalom kerülésre csökkent, az autóbuszok az elkerülő útról jutnak rá a Rákosi útra, a menetrend pedig hosszabbodik.

 

cyberpress.hu