Mennyien hiányoztak tegnap? #nemleszeksuliban #sopron

Próbáltunk némi információt szerezni, hogy a soproni iskolákban milyen volt a “Nem leszek suliban!” akció részvételi aránya. Nos igazából érdemi infókat nem sikerült szereznünk aminek több oka is van. Egyrészt érthető módon az igazgatók erről nem adnak ki hivatalos közleményt és nem is nyilatkoznak.  Másrészt nagyon nehéz leszűrni, hogy mekkora volt tegnap a hiányzó gyerekek közül az a létszám, aki az akció miatt nem vett részt a tegnapi tanítási napon és mekkora az a létszám, akik más okból kifolyólag nem vettek részt a hétfői tanításon. Ami biztos, hogy több gyermek ment tegnap “kockás”, illetve a precízeknek, “négyzethálós” ingben suliba, ezzel is jelezve azt, hogy kitartanak a tanárok mellett. Gyorsan hozzátenném azt is, hogy a kisebb gyerekeknél ebből inkább azt lehetett leszűrni, hogy a szülők értenek a tanárokkal egyet, hiszen az aprónép nem biztos, hogy képben van azzal kapcsolatban, hogy mi történik mostanában.

gardonyi_iskola
illusztráció

No persze nem adtuk fel, kutakodtunk kicsit  és ezeket az bejegyzéseket találtuk az “akció” hivatalos közösségi oldalán:

( Osztálylétszám / hiányzók száma )

Sopron Deák téri Általános Iskola:  4/a. osztály  – 30/17

Széchenyi István Gimnázium:  23/11 és 32/11 ( Nincs osztály megjelölés) 

Handler Nándor Szakközépiskola:  20/10 (Nem KLIK) ( Nincs osztály megjelölés)

Ágfalva összesen 160/33  (Összlétszám) 

Fenyő téri Általános Iskolában tanítási szünet volt.  (Nem KLIK)

nyitókép: illusztráció / cyberpress.hu

cyberpress.hu