Időseket vert át a szlovák férfi

Kifosztás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást R. E. 56 éves szlovák állampolgár ellen a Soproni Rendőrkapitányság.

Egy idős asszony tett feljelentést szeptember 5-én, aki elmondta, hogy egy nappal korábban késő este egy férfi csengetett be hozzá egy pohár vizet kérve és csak az idegen távozása után vette észre, hogy nincs meg a pénztárcája. A lopás miatt indított nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy feltehetően ugyanez az ismeretlen személy több bűncselekményt is elkövetett. A gyanú szerint a férfi 2016. szeptember 2-a és szeptember 10-e között több idős ember sérelmére is hasonló módon – figyelmüket elterelve – követett el lopásokat és kifosztásokat.

A személyleírások alapján 2016. szeptember 12-én a soproni nyomozók felismerték az utcán sétáló szlovák állampolgárt, akit elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra. A rendőrök a gyanúsítottat – őrizetbe vétele mellett – kihallgatták az ügyben, a férfi beismerte a bűncselekmények elkövetését.

A Soproni Járásbíróság 2016. szeptember 14-én elrendelte R E. előzetes letartóztatását.

Előzetesben a kifosztások és lopások gyanúsítottja

forrás: police.hu

cyberpress.hu