Főszerkesztőnk a mélybe vetette magát! Vagy mégsem? Videó!

A HungaroControl egy impozáns, csaknem 18 méter magas toronnyal, a TORONY!MAGAS-sal jelenik meg a VOLT, az EFOTT és a SZIGET fesztiválon. A megjelenés célja nem csak a léginavigációs szolgálat és a légiforgalmi irányító szakma népszerűsítése, hanem a toborzás is.

hungarocontrol 2
HungaroControl torony VOLT 2016 / fotó: leczovics

Az installáció kialakítása tudatos döntés eredménye volt, hiszen a repülőtéri irányítótorony, Magyarország „légi kapuja” a HungaroControl-hoz és az irányításhoz kötődő ikonikus épület. A közhiedelemmel ellentétben csak egy kisebb irányítói csoport dolgozik a reptéri épületben, az mégis szorosan összefonódott a szakmával és szimbolizálja a vállalat működési területét.

A HungaroControl – más nagyvállalathoz hasonlóan – tudatos „Employer Branding” stratégia alkalmazásával igyekszik növelni vonzerejét a fiatalok körében. A fiatal generáció sok esetben tudatos fogyasztóként választ magának „márkás” munkahelyet, és fontosnak érzi, hogy a cég, ahol dolgozik trendi, „posztolható” legyen. A torony ebből a szempontból is jó helyszínnek bizonyulhat, hiszen számos aktivitással, irányítók és HR szakemberek bevonásával mutatja be a fesztiválozóknak mi mindent nyújthat számukra a HungaroControl.

A fesztiválozók messziről láthatják a 17,4 méteres TORONY!MAGAS installációt, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a teljes területre. A látogatók a felszállási engedélyt az AIRbility nevű applikáció letöltésével és a napi limit elérésével szerezhetik meg. A CheckIn Point-ot elhagyva, a futópályán érhetik el a TORONY!MAGAS-t, ahol a kilátó tér felé vezető sétájuk során az irányítással kapcsolatos, és a magyar irányítás 100 éves történetét feldolgozó információs felületekkel találkozhatnak. A kvíz kérdésekre helyesen válaszolók ajándék nyereményekhez, a legbátrabbak pedig 7,5 méteres kiugrási lehetőséghez juthatnak.

Nézzük mire jutott főszerkesztőnk, aki vállalta a kihívást, de vajon le mert-e ugrani a toronyból?

Toronyugrás a VOLTon

 

Köszönet: hungarocontrol.hu

cyberpress.hu