Előzetesben a sopronkövesdi gyújtogató

Előzetes letartóztatását rendelte el a Győri Járásbíróság annak a sopronkövesdi 24 éves férfinak, aki bosszúból felgyújtotta nagyanyja házát.

fotó: police.hu

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlete, valamint rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat T. Ferenc 24 éves sopronkövesdi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. augusztus 27-én 23 óra 45 perckor ismeretlen személy egy sopronkövesdi lakóház udvari bejárati ajtajában tüzet gyújtott, melynek következtében leégett az ingatlan tetőszerkezete, valamint az épület nagy része. A nyomozás során a ház tulajdonosa elmondta, hogy lánya ébresztette fel az éjszakai órákban azzal, hogy tűz van az előszobában. A házban lévő vízzel megpróbálták eloltani a tüzet, de ez nem sikerült, így kimenekültek a lakásból segítséget kérni. A 60 éves sértett a tűzesetet követően észrevette, hogy a nagykapu zárja megsérült és a hátsó udvaron lévő tárolóból eltűnt egy benzinnel megtöltött kanna, illetve a kaputól nem messze egy idegen öngyújtót is felfedezett.
A büntetőeljárás során a nyomozók látókörébe került T. Ferenc 24 éves sopronkövesdi lakos – a sértett unokája – akit a rendőrök kihallgattak az ügyben. Az eljárás további szakaszában azonban a férfi ismeretlen helyre távozott, ezért vele szemben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság – 2015. november 18-án – elfogatóparancsot bocsátott ki.

tűzeset nyiytó
fotó: police.hu

A nyomozók 2016. január 25-én, Tatán elfogták T. Ferencet és előállították a megyei rendőr-főkapitányságra, ahol – őrizetbe vétele mellett – emberölés bűntett kísérlete, valamint rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatólagosan gyanúsítottként hallgatták ki. A tettes elismerte a bűncselekmény elkövetését. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság előterjesztést tett a gyanúsított előzetes letartóztatására, melyet a Győri Járásbíróság 2016. január 26-án elrendelt.

forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

cyberpress.hu