Elismerő kutyabarát különdíj a Hotel Sopronnak!

Már korábban beszámoltunk róla, hogy idén tavasszal a Hotel Sopron is csatlakozott a kutyabarát szolgáltatókhoz és szívesen fogadja a négylábú családtagokkal érkező vendégeket. Az elegáns és nagyon színvonalas szálloda kutyabarát szolgáltatásai közt szerepel többek közt a szobai bekészítés (kutyapárna, itatótál és jutalomfalat), de a szállodában elérhető a dogi pick up, kutyajáték, nyakörv, póráz, kullancs-csipesz is. Ennek jegyében – az alaposabb takaríthatóság érdekében – vinil padlóval került felújításra a hotel két szobája és a 2017-es évre hasonló módon terveznek még további 23 szoba modernizálását. A visszajelzések már most nagyon pozitívak, amit egy pályázat sikere is bizonyít.

hotel-sopron
Hotel Sopron

Az országban először 2014-ben hirdette meg az Év Kutyabarát Helye elnevezésű pályázatát a kutyabarát.hu. A pályázat elsődleges célja az volt, hogy minden olyan vállalkozás, étterem, szállás, munkahely vagy kutyás szolgáltató méltó figyelmet kapjon, aki számára fontos, hogy szolgáltatásaikat négylábú kedvencekkel együtt is igénybe lehessen venni.

img_0005
Az elismerést Szarjas Tímea szállodavezető vette át a gálán

A közönségdíj mellett a pályázat zsűrije is választott nyerteseket és a szálloda kategóriában a kutyabarát.hu zsűri szakmai díjazottja a Hotel Sopron lett. A Kutyabarát.hu zsűri különdíját Szarjas Tímea szállodavezető vette a díjátadó gálán. Az oklevél a szálloda recepcióján került elhelyezésre, ezzel is hirdetve a hotel kutyabarát elkötelezettségét.

 

A kutyabarát szolgáltatások elérhetőek a HOTEL SOPRON WEBOLDALÁN IDE KATTINTVA!

 

cyberpress.hu