Együttműködési megállapodást kötött a GYSEV Zrt. és a három Nyugat-dunántúli megye rendőr-főkapitánysága

A GYSEV Zrt. már korábban is kötött megállapodást a Győr-Moson-Sopron és Vas Megyei Rendőr-főkapitánysággal. Ehhez csatlakozott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, így a vasúttársaság mostantól mindhárom, működési területén illetékes megyei rendőr-főkapitánysággal érvényes együttműködési megállapodással rendelkezik.

gysev-rendorseg_megallapodas_kep
Dr. Tiborcz János dandártábornok, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője; Csizmadia Gábor dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője; Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója; ill. Dr. Sipos Gyula vezérőrnagy, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. (b-j)

A megállapodást a GYSEV Zrt. nevében Kövesdi Szilárd vezérigazgató írta alá. A rendőrség részéről Csizmadia Gábor dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Megyei, Dr. Tiborcz János dandártábornok, a Vas Megyei, valamint Dr. Sipos Gyula vezérőrnagy, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője látta el kézjegyével. A dokumentum aláírása kapcsán elhangzott: a vasúttársaság és a három megyei főkapitányság közötti megállapodás azért fontos, mert a vasút területén, az állomásokon, vasúti járműveken naponta több tízezer ember fordul meg. A megállapodás célja a GYSEV Zrt. területén a vagyon elleni és a közlekedési bűncselekmények, valamint szabálysértések megelőzése és felderítése, különös figyelemmel a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztető cselekményekre.

A GYSEV Zrt. területén az elmúlt 5 évben jelentősen csökkent a vasúti átjárókban a gondatlan rongálások, elsősorban csapórúdtörések száma. Ez köszönhető többek között a vasúti útátjárókban elhelyezett kamerarendszernek, valamint az erre figyelmeztető tábláknak. A rongálások számának értékelése alapján, a tervek szerint újabb átjárókba telepítenek kamerákat a szakemberek a következő időszakban. A találkozón értékelték a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Vasúti Alosztálya és az egy éve megnyitott soproni rendőriroda tevékenységét. Elhangzott: a rendőrök állandó jelenléte nagymértékben növeli az általános  biztonságot, és az utasok szubjektív biztonságérzetét, valamint segíti az együttműködés hatékonyságát. A rendőrök közvetlen elérhetősége lerövidíti a beavatkozás, reagálás idejét.  Az együttműködési megállapodás értelmében a rendőrség a továbbiakban is folyamatos ellenőrzéseket tart a GYSEV Zrt. vasútállomásain.
A találkozón Kövesdi Szilárd vezérigazgató bemutatta a GYSEV Zrt. új soproni üzemirányítási központját. A rendőrség a következő időszakban innen kaphat majd azonnali információkat a vonatközlekedésről, amely jelentősen elősegíti a közvetlen a kapcsolattartást a vasúttársaság és a rendőrség között.

 

cyberpress.hu