Egészségügyi intézmények gazdasági vezetői üléseztek Sopronban

 

A gazdasági igazgatóknak tartott szakmai egyeztetésen szó esett az egészségügyi ágazatban újonnan bevezetett finanszírozási intézkedések hatásairól, a kórházak aktuális működési és gazdálkodási kérdéseiről.

A délutáni EGVE taggyűlés központi témája az ÁEEK által 2016 óta működtetett, jelenleg 104 kórházra érvényes kötelező, osztályos kontrolling rendszer volt. Az újfajta adatszolgáltatási metodika első két negyedéves tapasztalatait osztották meg egymással a szakemberek.

A tanácskozáson elhangzott: a Soproni Gyógyközpont több mint 15 éve az elsők között volt, ahol szervezett keretek között kezdték el működtetni a kórházi kontrolling rendszert, ezért a helyi tapasztalatokat is felhasználták az új kontrolling módszertan kidolgozása során.

A gazdasági vezetőknek intézménybejárást is tartottak, ahol bemutatták a Soproni Gyógyközpont egységeit és az elmúlt évek fejlesztési programjának eredményeit.

 

cyberpress.hu