CÖF előadás Sopronban: Közös erővel mondjunk nemet a gazdasági bevándorlók inváziójára és a kvótarendszerre!

Sopronban tartott csütörtökön sajtótájékoztatót és előadást Csizmadia László a Civil Összefogás Fórum alapítója és elnöke valamint Heizler Norbert László országos koordinátor, ami a NÉPVÁNDORLÁS című országos előadássorozat egyik állomása volt. A Liszt Ferenc Kulturális központban tartott – teltházas – lakossági fórumon a CÖF migrációs álláspontja illetve a nemzetközi politika migrációs kérdésekhez való viszonyulása is szóba került.

CÖF SOPRON 1
Fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu

Csizmadia László szerint az Európára szabadult migráns invázió gyakorlatilag egy újkori honfoglalás, ami kellő elővigyázatosság nélkül, akár egy háború előszele is lehet. Könnyen előfordulhat, hogy ha képtelen megálljt parancsolni Európa ennek az inváziónak, akkor ez akár az Európai Unió széthullásához is vezethet. Összefogásra van szükség, hiszen a polgárok nem kérnek a gazdasági bevándorlókból és ezt már egyre több nyugat-európai országban is felismerik, bár vannak olyan politikai érdekcsoportok akik igyekeznek ezt leplezni és saját – egzisztenciális – érdekeiket szem előtt tartva egy téves és hibás irányba próbálják terelni az öreg kontinens lakóit. El kell azt érni, hogy Brüsszelben is meghallják és tudomásul vegyék az európai nemzetek polgárainak szavát, akik nem kérnek a jelenlegi migránspolitikából és az általuk erőltetett migráns kvótarendszerből.

CÖF SOPRON 2
Fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu

Az emberek álláspontjának egyik bizonyítéka például Ausztria is, ahol most a választások idején jól látszik az, hogy a polgárok ott is elutasítják a migránspárti politikai hatalmat és ezt a szavazófülkékben ki is fejezik.

CÖF SOPRON 4
Fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu

Csizmadia László arra kér mindenkit, hogy a kötelező kvóták elutasításáról szóló magyar népszavazás napján alkossunk egységes közösséget és minden magyar ember induljon a szavazóurnák felé. Voksainkkal álljunk majd ki a nemzet szuverenitása mellett, közös erővel mondjunk nemet a gazdasági bevándorlók és a köztük rejtőző katonai előőrsök és terroristák inváziójára.

CÖF SOPRON 3
Fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu

 

cyberpress.hu