Bringákat regisztráltak és határvadászokat toboroztak Sopronban! / videó

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság folytatta kerékpárjelölő programját, amihez csatlakozott a határvadász toborzó csoport is.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2016. október 8-án Sopronban folytatta a kerékpárok – BIKESAFE program keretében történő – regisztrációját.

A rendezvény célja itt is az volt, hogy bűncselekmény esetén a jelölés segítse a keresett bicikli azonosítását vagy a megtalált kétkerekű tulajdonoshoz történő visszajuttatását. Ennek érdekében a rendőrök fényképeket készítettek a kerékpárokról és a paramétereiket, adataikat is feljegyezték.

A nagy érdeklődésre számottartó program remek alkalmat teremtett arra, hogy a megyei rendőr-főkapitányság folytassa a határvadász-képzésre történő toborzását. Az érdeklődők részletes tájékoztatást és prospektusokat kaptak a jelentkezéssel kapcsolatban, illetve személyre szabott elbeszélgetésen is részt vehettek, ahol feltehették kérdéseiket a toborzó csoport tagjainak.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a közeljövőben mindkét programsorozatát folytatja a megye több rendezvényén is.

 

Kerékpár-regisztráció és toborzás Sopronban

 

 

forrás: police.hu

cyberpress.hu