Beiktatták a soproni evangélikusok új lelkészét

Mesterházy Balázs, a Soproni Evangélikus Egyházmegye esperese a vasárnapi kétnyelvű istentisztelet keretében beiktatta Pelikán Andrást, az egyházközség megválasztott lelkészét. A soproni egyházkerület templomában megtartott ünnepi eseményre látogatott, megáldotta a leendő lelkészt majd köszöntőt mondott a Bad Wimpfen és Seinäjoki városának testvérgyülekezete. A beiktatásra nagy számban kísérték el korábbi szolgálati helyéről, a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközségtől munkatársai és a gyülekezet tagjai is. A Soproni Evangélikus Egyházmegye presbitériuma nevében Gosztola Szabolcs és Biczó Balázs felügyelők köszöntötték a gyülekezet új pásztorát. Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke Isten áldását kérte az új megbízatásra.

Fotó: Koszorú Mihály / cyberpress.hu ©

Pelikán András egy kép felvillantásával, szemléltetésével köszöntötte a gyülekezet. „A karácsonyfán lévő szaloncukrokkal kapcsoltban, az egyik hagyomány az, hogy nem szabad megenni a szaloncukrokat, a másik hagyomány az, hogy meg szabad enni, de vissza kell csomagolni mintha még belül maradt volna. Én abból a családból jövök, amiben nem volt szabad megenni. Ez azonban adta annak az örömét, hogy még jóva karácsony után is még ott voltak a cukrok, mikor leszedtük a fát akkor lehetett hozzájutni ezekhez a tartalékokhoz. Ez a kép onnan jutott eszembe, hogy ezen a mai istentiszteleten az áldásokban és köszöntésekben nagyon sok ajándékot kaptunk, a gyülekezettel együtt, de éljünk vele jól, erre bíztatok mindenkit él magamat is, hogy még sokáig kitartson amit most ebben az elmúlt két órában itt átéltünk. Legyen még lehetőségünk sokszor meríteni mindebből.”

Fotó: Koszorú Mihály / cyberpress.hu ©
Fotó: Koszorú Mihály / cyberpress.hu ©
Fotó: Koszorú Mihály / cyberpress.hu ©

A város közéletének képviseletében Dr. Simon István, Sopron városának alpolgármestere, Mágel Ágost önkormányzati képviselő, a Városfejlesztési Bizottság elnöke és Dr. Korányi László, a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet megbízott főigazgatója volt jelen.

 

Fotó: Koszorú Mihály / cyberpress.hu ©
Fotó: Koszorú Mihály / cyberpress.hu ©
Fotó: Koszorú Mihály / cyberpress.hu ©
Fotó: Koszorú Mihály / cyberpress.hu ©

cyberpress.hu