Karácsonyi Álom és további bécsi adventi vásárok

Már a hivatalos megnyitó előtt megrohamozták az érdeklődők a Christkindlmarktot, a Bécsi Városháza előtti mesevilágot. Az osztrák főváros legnépszerűbb karácsonyi rendezvénye Bécsi Karácsonyi Álom néven újult meg. Idén összesen 19 karácsonyi vásárban tankolhatnak ünnepi hangulatot a műfaj szerelmesei.

wienerweihnachtstraum_cstadtwienmarketing
WienerWeihnachtstraum – Copyright: Stadt Wien Marketing

 

A 2016-os szezonban valamivel kevesebb vásárral és standdal várja ugyan a karácsonyi hangulatra vágyókat az osztrák főváros, most azonban annak is érdemes újra célba vennie a Városháza előtt elterülő Christkindlmarktot, aki már többször járt itt. Idén ugyanis új üzemeltője lett a vásárnak és meg is újult.

 

A régi új Christkindlmarkt

A standoknál nemcsak új árusokkal találkozhatnak a látogatók, de rengeteg kézműves termékkel is, idén ugyanis a minőségi kínálatra helyezik a hangsúlyt. Ennél is nagyobb változáson esett át az évente mintegy egymillió látogatót vonzó vásár körüli mesevilág, a Bécsi Karácsonyi Álom. A Rathauspark közepén ugyanis egy 4.500 négyzetméteres korcsolyapálya várja azokat, akiknek a karácsonyi hangulathoz a korizás is hozzátartozik. A látogatók 10 és 21 óra között róhatják a köreiket a jégen, miközben a levegőt karácsonyi dallamok és a szomszédos vásárból származó puncs, vanília és fahéj illata lengi be. Nem kell csüggedniük a kezdőknek sem: ők hétköznap 10 és 16 óra között egy külön pályán tanulhatják meg a jégen siklás művészetét. Az 550 négyzetméteres pálya esténként és hétvégente curling-pályává avanzsál, amelyet online lehet előre lefoglalni.

blumengartenhirschstetten_foto_furthner_ma42
BlumengartenHirschstetten – Copyright: Christian Fürthner / MA42

A karácsonyi képeskönyvek hangulatát idéző mesevilágért csupán a park északi részébe kell elsétálniuk az érdeklődőknek, ahol olyan új attrakciók várnak felfedezésre mint a hókirálynő palotája, egy történelmi körhinta vagy egy rénszarvasszánnak álcázott kisvonat.

Szintén megtalálja a számítását, aki a hagyományos elemek miatt keresi fel a vásárt. Idén sem hiányozhat az egyházközség óriási adventi koszorúja, az életnagyságú betlehem vagy a vásár karácsonyfájánál pontban este nyolckor koncertező toronyzenészek. A Bécsi Városháza dísztermében hétvégente a világ legkülönbözőbb tájairól érkező kórusok adventi, karácsonyi és népdalait hallgathatják meg az érdeklődők, a gyerekek pedig a Volkshalléban írhatnak levelet a Jézuskának vagy díszíthetnek mézeskalácsot.

 

A Christkindlmarkton túl

Az osztrák fővárosban ezen kívül tíz kerületben még tizennyolc karácsonyi vásár várja a látogatókat, amelyek között egyaránt akad meghitt, elegáns, romantikus, környezettudatos és főként a fiatalok körében népszerű. A karácsonyi vásárok pontos listája itt található: https://www.wien.gv.at/freizeit/einkaufen/maerkte/weihnachtsmaerkte.html#eins

Friends having so much fun while ice skating at night. Wearing warm clothing. City is decorated with christmas lights.
Karácsonyi Álom – Korcsolya – Copyright: iStock

 

Ötöt egy csapásra

A legegyszerűbb tömegközlekedési eszközökkel megközelíteni a helyszíneket, de aki szeret gyalogolni, és van egy kis ideje, az egy hosszú sétával mindjárt öt vásárt is megnézhet. A bécsi gyalogostérképen 2-sel jelölt útvonal a város északi részéről, a Kutschermarkttól indul, és első állomása az egykori egyetemi campus, az Altes AKH, amelynek meghitt karácsonyi faluja főleg a bécsiek körében népszerű. A séta a Lange Gassén folytatódik a Sankt-Ulrichs-Platz felé, ahonnan csak egy ugrás a Christkindlmarkt a Bécsi Városháza előtt. Aki inkább elkerülné a tömeget, az a Sankt-Ulrichs-Platzról egyenesen továbbsétálhat a spittelbergi karácsonyi vásárhoz, amely girbegurba utcácskáival az egyik legromantikusabb vására Bécsnek. A karácsonyi séta következő állomása a Stiftgasse, ahonnan csak egy ugrás a MuseumsQuartier udvara, ahol jégkunyhókkal, jó zenével és fényinstallációkkal várják a puncs- és mézeskalács illat elől menekülőket. Innen a Mariahilfer Straßén vezet tovább az útvonal, ahol hagyományosan a Mariahilf Templom előtt szokták felállítani a karácsonyi vásárt. Aki bírja, az még végigbóklászhat a Naschmarkton, ahol a legkülönbözőbb karácsonyi specialitásokból meríthet erőt, hogy végül a Schleifmühlgassén fejezze be a maratoni sétát, amely kilépve is mintegy két órát vesz igénybe. De érdemesebb rászánni az időt, és lassabbra venni a tempót.

tandler_foto_houdek_pid
Copyright: Christian Houdek / PID

Advent a természetben

A Lainzer Tiergarten a jó választás annak, aki advent idején is inkább a természetbe vágyik. Az osztrák főváros 13. kerületében található természetvédelmi terület egész évben kedvelt kirándulócélpontja a bécsi családoknak, advent idején pedig életnagyságú betlehemmel, forró italokat és szendvicseket kínáló hüttével és dámvadat valamint muflonokat rejtő látványkifutóval kedveskednek a látogatóknak. Ráadásul az ünnepek alatt, vagyis karácsonytól egészen január 8-ig az egész területet megnyitják a kirándulók előtt, hogy mindenki szabadon dolgozhassa le az ünnepek alatt felszedett pluszkilókat.

Szintén a titkos tippekhez tartozik a Blumengärten Hirschstetten karácsonyi kiállítása és vására. A városi kertészet kellemesen meleg üvegházaiban megrendezett kiállítás mottója idén a “Mennyei karácsony”, ennek megfelelően az égi jelenségek és díszek – hullócsillagok, felhők és angyalok – állnak a középpontban. A kertészet két karácsonyi vásárral is várja a látogatókat, az egyiken a biotermékeké és regionális finomságoké a főszerep, a másik kínálatában hagyományos karácsonyi csecsebecsék – gyertyák, fenyődíszek, fajátékok – is megtalálhatók.

tandler2_foto_houdek_pid
Copyright: Christian Houdek / PID

Az igazán elkötelezetteknek

Azoknak, akik karácsony alkalmából sem akarnak szakítani a környezettudatossággal, a Bécsi Köztisztasági Vállalat, az MA 48 zsibvására, az MA48-Tandler a tuti lelőhely. Itt minden darabnak története van, legyen szó kisbútorról, játékról, műszaki cikkről vagy ruhaneműről. Itt értékesítik ugyanis azokat a használt, de még jó állapotban lévő dolgokat, amelyeket valaki már kiselejtezett, és a szeméttelepen külön erre a célra fenntartott helyen adott le. Szintén ide kerülnek azok a buszon, villamoson, metrón stb. talált tárgyak, amelyekért sosem jelentkezett a gazdája. A különleges boltnak természetesen van adventi vására is, ahol karácsonyi kellékek – műfenyők, terítők, zenei cd-k, karácsonyfadíszek, ünnepi edények – között válogathatnak a környezettudatos érdeklődők. Számukra egyébként az is magától értetődő, hogy az ajándékokat nem díszes papírba csomagolják, hanem a Wiener Weihnachtssack-ba (karácsonyi zsákba), amely évről-évre újra felhasználható. Az MA48-Tandler bevételével pedig olyan szociális projekteket támogatnak mint a Gruft hajléktalanszálló, a menekültek beilleszkedését segítő Integrationshaus vagy Bécs új állatmenhelye, a TierQuarTier. A különleges régiségbolt Bécs 5. kerületében, a Siebenbrunnenfeldgasse 3. szám alatt található és szerdától szombatig, 10 és 18 óra között van nyitva.

 

E-PR / Bécs, 2016.11.25.

cyberpress.hu