Barcza Attila (FIDESZ): “A soproni MSZP-sek homokba dugják a fejüket.”

A mai MSZP-s sajtótájékoztató anyagára a soproni FIDESZ elnöke, Barcza Attila juttatott el szerkesztőségünknek sajtóanyagot.

Barcza
fotó: cyberpress.hu

Barcza Attila (A Soproni FIDESZ elnöke): Ne bujkáljon az MSZP

Már önmagában minősíti az MSZP-t az, hogy az iskolakezdéssel kapcsolatos belvárosi forgalomnövekedés és az M85-ös út megépítése között összefüggést látnak.

Miközben az egész ország a kötelező betelepítési kvótával kapcsolatos népszavazásra készül, a Soproni MSZP-sek homokba dugják a fejüket. Olyanok, mint a kisgyerek, aki a fejére teszi a törülközőt és azt mondja, hogy elbújtam.

Széplaki Tamás elnök abban bízik, hogy tudja húzni az időt, és nem kell nyilvánosan kimondania azt, amit mindannyian tudunk: az MSZP a bevándorlók pártján áll a magyar emberekkel szemben.

Széplaki Tamás elnököt felszólítjuk, hogy ne tegyen törülközőt a fejére, ne bujkáljon a soproniak elől! Álljon ki és mondja meg nyíltan, hogy az MSZP ezúttal is mások érdekeit képviseli a magyar emberekkel szemben.

Az MSZP betelepítéspárti, számukra nem jelent problémát, hogy Brüsszelből mondják meg, kikkel éljünk együtt a saját hazánkban. Miközben számos konkrét merénylet bizonyítja, hogy összefüggés van a migráció és a terrorizmus között, az MSZP semmit nem tesz azért, hogy megvédjük a nőket, gyermekeket, családtagjainkat.

A szemünk előtt söpör végig a terrorhullám Európán és az MSZP képtelen felelős döntést hozni.

 

Sopron, 2016.08.26.

cyberpress.hu