A fideszesek listázzák a tanártüntetések szervezőit

Jakál Adrienn a PM soproni szervezetének elnöke, aki a város kulturális és oktatási bizottságának tagja osztotta meg velünk a gondolatait, bírálva az általa “Fidesz közeli hírportáloknak” nevezett oldalak témáit, listáit a tanártüntetésekkel kapcsolatban.

 

Jakál Adrienn / Párbeszéd Magyarországért Soproni szervezetének elnöke:

 

Egy hónap telt el a tüntetés óta. Úgy látszik, a Fidesznek, illetve a Fidesz közeli hírportáloknak nincs sokkal jobb témájuk, mint a tanártüntetések szervezői után nyomozni, majd listákat készíteni róluk.

Csak egy táblázat / forrás: magyaridok.hu 2016.03.01 Megjegyzés: Részletkérdés, de pontosítanám: Jakál Adrienn a PM soproni szervezetének elnöke és nem elnökhelyettese – cyberpress.hu

Bár listázni bűn, ha mégis annyira szeretnének, javasolnám írják össze azt is, hogy a Fideszben és környezetében kinek mennyivel nőtt a vagyona az elmúlt években.
Sajnálatos, hogy nem tudják túltenni magukat az eseményeken és a megoldások keresése helyet még mindig csak az a céljuk, hogy ledegradálják a tanártüntetéseket, valamiféle összeesküvéseket, karaktergyilkosságokat kreáljanak, és mindezt azért, mert érzik,hogy a kártyaváruk összedől, a rendszerük nem működik.

A soproni demonstráció a KLIK előtt / fotó: leczovics

A tüntetés pár napjában még a közmédiában, illetve a többi általuk finanszírozott sajtóban hírértéke lehetett az olyan cikkeknek, melyekben valamiféle csodaként említenek meg, és kötnek a Párbeszéd Magyarországért Párthoz.
Mára be akarják bizonyítani, hogy lebuktam és kiderítették, hogy a párt tagja vagyok.

Igen, a Párbeszéd Magyarországért Párt soproni elnöke vagyok, a hozzájuk közel álló média el akarja hitetni, hogy ezt titkoltam vagy letagadtam. Valóban nem mentem PM zászlóval tüntetni, mert a tüntetést nem a PM rendezte, de sohasem titkoltam! Párttagságomon kívül a város Kulturális és Oktatási Bizottságának a tagja is vagyok. Ez az a bizottság, amelyik az iskolák működését is felügyeli, azon iskolákét, melyeket a KLIK elvett a várostól, és képtelen őket megfelelően üzemeltetni, ezt mégsem hangsúlyozták.

Jakál Adrienn a tiltakozás szalagjaival / fotó: leczovics

Remélem az általam szervezett tüntetésen megbújva valaki részt vett a Fidesz oldaláról, mert akkor bizonyára feltűnt neki, hogy beszédemben egyetlen egyszer NEM szerepelt a PM, a helyszínen nem volt semmilyen párt jelvény, valamint remélem feltűnt, hogy egy ilyen kis városban mennyien eljöttek!
Én szerveztem a tüntetést azért, mert az emberek még félnek. A résztvevők számából ítélve Sopronban is egyre kevesebben, de féltik a munkájukat, a családjukat, ami nem is csoda, hisz mint a példa is mutatja, listába rakják őket, és jaj annak, akinek a neve nem a megfelelőn szerepel. Valójában viszont az embereknek elegük van a Fideszes barátok támogatásából és az ország rombolásából. Azzal, hogy a Fidesz ennyire kihangsúlyozza a tüntetést szervezők, résztvevők párttagságát és ezzel célkeresztbe állítva, hogy nem is civilek, csak egyet mond, hogy szerintük egy párttag nem lehet gondolkodó ember, csak helyesen bólogató pártkatona. Lehet, hogy ez náluk így van, a PM-ben viszont nem.

Sopronban nem titok, hogy Jakál Adrienn a PM tagja / fotó: leczovics – Széchenyi tér 2015. május

Igen, a Párbeszéd Magyarországért Párt tagja vagyok, egy olyan párté, amelyik hisz a liberalizmusban, a demokráciában, az egyenlőségben, és nem hisz abban, hogy mindenki annyit ér, amennyije van!
Amíg a Fidesz minden energiáját a demokrácia eltiprásába, a barátai zsebének a tömésére fordítja, addig én részt veszek a tüntetéseken és ha kell kiállok civilként, párttagként, de elsősorban magyar állampolgárként, aki nem fél a Fidesz listáitól!

Azok, akik pedig ma még félnek, holnap nem fognak, és felemelik ők is a hangjukat, mert azt valószínűleg már érzi a Fidesz is (hiszen a legújabb törvénymódosító, és egyéb ötleteik is erre utalnak), annyit loptak és hazudtak, hogy lassan már nincs kitől és nincs mit féltenie az embereknek, és akinek mindenét elveszik az már nem fog félni sem!

Jakál Adrienn
PM soproni elnöke
a város kulturális és oktatási bizottságának tagja

Az említett Magyar Idők cikk itt megtalálható:  magyaridok.hu 

cyberpress.hu