A drogteszt 8 embernél mutatott pozitív értéket Sopronban

Fotó: cyberpress.hu arhcívum

A rendőrök elfogtak egy 24 éves férfit Sopronban, aki a megalapozott gyanú szerint marihuánával kereskedett a városban.

k3-lead_0
fotó: police.hu

A rendőrök 2016. június 29-én 15 óra 25 perckor igazoltatták N. B. 22 éves, P. T. 26 éves soproni, valamint P. S. 30 éves nagylózsi lakosokat. A ruházatátvizsgálás során a járőrök N. B. nadrágzsebében – alufóliába csomagolva – bruttó 11,4 gramm szárított növényi törmeléket találtak. Az intézkedők mindhárom fiatalt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami P. T. és P. S. esetében pozitív értéket mutatott. A nyomozás további adatai alapján – ugyanezen a napon – igazoltatták F. S. 24 éves soproni lakost otthonában. A férfi a felmerült információk szerint megalapozottan gyanúsítható volt azzal, hogy aznap több személynek adott el csekély mennyiségű kábítószergyanús aprított növényi törmeléket. A nyomozók F. S. lakásában házkutatást tartottak, ahol összesen bruttó 350 gramm kábítószergyanús anyagot és 81 darab zöld növényi törmelékkel szennyezett alufólia tasakot foglaltak le.

Ezt követően a rendőrök további, összesen 10 személyt igazoltattak és állítottak elő a rendőrkapitányságra kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt. Az ellenőrzéskor B. H. 24 éves soproni férfi ruházatából bruttó 11,4 gramm, L. M. 37 éves szintén soproni lakostól bruttó 12,6 gramm és a 28 éves K. N. soproni lakostól bruttó 11,4 gramm szárított növényi törmeléket foglaltak le.

k1_2
fotó: police.hu

A Soproni Rendőrkapitányságon mind a 10 személlyel szemben drogtesztet alkalmaztak, ami 8 fiatalnál mutatott pozitív értéket. A nyomozók F. S. 24 éves soproni lakossal szemben kábítószer kereskedelem bűntett, míg a 11 fiatal esetében kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

nyitókép: leczovics zsolt / cyberpress.hu

forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. június 30.

cyberpress.hu