Takács Ádám (MSZP): A kormány mostanra befejezte a lopásalapú kormányzás kiépítését

A kormány mostanra befejezte a lopásalapú kormányzás kiépítését. A lopásalapú kormányzás azt jelenti, hogy minden törvény egyetlen célt szolgál: hogy a hatalom birtokosai minél több közpénzt tudjanak lenyúlni. – kezdte pénteki sajtótájékoztatóját Takács Ádám ( MSZP) a SMJV Városfejlesztési Bizottságának tagja, majd így folytatta: 

A lopásalapú kormányzás kiépítése egy folyamat volt. Kezdődött azzal, hogy kimondták: a polgármestereknek a 15 millió forint alatti beruházásokat nem kell megpályáztatniuk, ők dönthetnek, ki legyen a kivitelező. Aztán kimondták: egy közbeszerzésen nem a legolcsóbb pályázatnak kell nyernie. Majd döntést hoztak arról, hogy bárki indulhat közbeszerzésen, a döntéshozók rokonai is. Majd végül az eljárás megszüntetésének a határáig leszűkítették a vagyonosodási vizsgálat megindításának lehetőségét. Így az ellopott pénz eredetét sem lehet már vizsgálni.
Mindez együtt megteremti a nyílt, lopásalapú kormányzás alapjait.

A Fidesz eddig paraván mögött lopott. Most már a paravánt is ellopták és nyíltan zajlik a közpénzek lenyúlása. Ha valaki erre azt mondja, hogy nem érdekli, akkor az sem érdekli, ha a buszon kizsebelik!

Mert ez ugyanaz! Ezt a pénzt Orbánék az emberek zsebéből veszik ki. Ez a pénz hiányzik az egészségügyből, az oktatásból, ez a pénz hiányzik a fizetésekből. Ez már rég nem pártpolitikai ügy! Ahol egy egész nemzetet fosztanak ki, az nemzeti ügy!

S miközben Orbánék csúcsra járatják a lopásalapú kormányzást, több mint 100 ezer közalkalmazott még mindig nem kapta meg az államtól a fizetését! – fogalmazott Takács Ádám (MSZP), a SMJV Városfejlesztési Bizottság tagja.

 

cyberpress.hu