Sopron és Kazuno közös rajzpályázatának díjátadója / videó

Sopron és Japán testvérvárosa Kazuno közös gyermekrajpályázatot hirdetett, melynek soproni díjátadója ma volt a Liszt Ferenc Konferencia Központban. A téma két magyar népmese illusztrálása és feldolgozása volt, szabadon engedve a gyermeki képzeletet.

A pályázatra több mint háromszáz pályamű érkezett és mindkét város gyermekei igazi remekműveket készítettek. Sopronban az összes rajz kiállításra került, így bárki megtekintheti és nem fog csalódni, hiszen tényleg csodás alkotások születtek.

A pályázó diákok között két korosztályban történt díjazás, de a szervezők természetesen odafigyeltek a részletekre is, így minden iskola, amelyik részt vett a pályázaton, külön ajándékban is részesült, így minden gyermek gazdagodhatott valami aprósággal.

A díjátadást ünnepi műsor előzte meg, majd dr. Fodor Tamás Sopron polgármestere köszöntötte a megjelenteket és átadta az elismerő díjakat a nyertes pályaműveket alkotó gyerekeknek.

 

 

 

 

 

L.L.ZS.