Pulzus Tv! Köszönjük a közel 10 esztendőt!

Közel tíz évig jelentkezett érdekes, aktuális témákkal Sopron és környékéről a Pulzus Tv, ami 2015 augusztus 31-én elbúcsúzott a nézőktől. A műsorsugárzás megszűnt, ám az ismerős arcoktól és a stábtól nem kell örökre elbúcsúznunk.

pulzustv
Nyitókép: koszorum

2015. Július 9-én döntött úgy az önkormányzat, hogy megalakul a Soproni Kommunikációs Központ Kft. Az új projekt illetve cég lényege röviden, hogy az eddigi kettő soproni televíziócsatorna helyett a jövőben egy tájékoztassa a lakosságot környékünkön a helyi hírekről. Ennek a folyamatnak az egyik lépcsője az, hogy a Pulzus Tv. megszüntette most a műsorsugárzást.

Szerkesztői fantázia/ leczovics

Hogy miért is van szükség arra, hogy átalakuljon a helyi televíziózás?

Elsősorban a költséghatékonyság miatt döntött így a két televízió vezetése illetve az önkormányzat.
Az eddigi önkormányzati támogatás mértéke információink szerint a két televízió részére összesen közel 70 millió forint volt évente, de a jelenlegi elképzelés szerint, például ebben az új „üzleti” esztendőben már kevesebb, várhatóan 50 millió forint lesz, amiből az új „összeolvasztott” soproni televíziónak kell majd ügyesen gazdálkodnia.
Az új városi televízió törzstőkéje 35 millió forint lesz, de nem marad archív anyag nélkül sem, hiszen a Hajnal és Hajnal csatorna elmúlt 15 éves anyagát is átveszi illetve megvásárolja a Soproni Kommunikációs Kft. azaz az önkormányzat.

Az új csatorna ügyvezetőjének Hajnal Sándort választották, aki már hosszú-hosszú évek óta dolgozik a soproni televíziózásban, így nagy tapasztalattal rendelkezik a hírszolgáltatás területén is, de a régi Pulzus stáb is megmarad, csak „átköltözik” az új projekt médiahajójára.

 

Köszönjük a Pulzus Tv-nek a mindig friss híreket és a korrekt tájékoztatást,
reméljük nemsokára ismét mindennapos vendégek lesznek a soproni és a környékbeli otthonokban,
immár egy megújult köntösben.

leczovics