Példamutató adomány a GYSEV CARGO Zrt.-től a gyermekotthon részére

Egymillió forinttal segíti a GYSEV CARGO Zrt. soproni Fogyatékos Gyermekek Otthonát. Az áruszállító vasútvállalat vezetőinek döntése értelmében a cég idén év végén nem ad ajándékot üzleti partnereinek. Az erre szánt összeget a vállalat jótékony célra fordítja és a gyermekotthont segítő Tómalom-Híd Alapítványnak utalja át.

fotó: GYSEV Zrt.

A GYSEV CARGO Zrt., mint a régió egyik meghatározó nagyvállalata, 2011-es megalapítása óta felelős, tudatos vállalatként tevékenykedik. Az áruszállító vasúttársaság számára is fontos a társadalmi felelősségvállalás. Ezért is döntött úgy a vállalat, hogy idén év végén a partnereknek szánt ajándékokra fordított összeget inkább jótékony célra költik.

„A korábbi években is támogattuk már a Fogyatékos Gyermekek Otthonát. Tudjuk, hogy az az összeg, amit az intézményt támogató alapítvány számlájára utalunk, eléri célját, hiszen az intézményben élő, nehéz sorsú fiatalokon és embertársainkon segítünk” – mondta az átadás kapcsán Skála János, a GYSEV CARGO Zrt. vezérigazgatója.

A Fogyatékos Gyermekek Otthona ápolást, gondozást és intézményi ellátást biztosít többek között fogyatékos, gyengén látó, vak, hallássérült, mozgáskorlátozott és pszichiátriai kezelésre szoruló gyermekek számára. Az intézmény nevében Dr. Baikó Erzsébet vette át az egymillió forintos adományt. Az intézményvezető köszönetet mondott a vasútvállalat vezetőinek az önzetlen segítségnyújtásért.

 

 

cyberpress.hu