Most már tuti, hogy egyre többen vagyunk Sopronban

Rendkívüli közgyűlést tartott ma, szerdán délelőtt a soproni képviselő-testület. A napirendi pontok között szerepelt egy olyan előterjesztés is, ami a helyi önkormányzatok 2015. évi kiegészítő támogatásának igényléséről címmel volt ellátva. Összefoglalva ennek lényegét, ez annyit jelent, hogy Sopron a központi költségvetésből (Belügyminisztérium) igényel 350 millió forintot, többek közt településfejlesztési feladatokra.

önkormányzat épület nyitókép

Az indoklásban szerepel, hogy az év eleji adatok szerint városunk lakossága közel 58 ezer fő, ami azonban a valóságban már a 68 ezerhez közelít. A megnövekedett lakossági szám pedig többletköltséget jelent az önkormányzat számára a településüzemeltetési feladatoknál, hiszen az állandó lakosokon kívül az itt (átmenetileg) élők is igénybe veszik a szociális ellátórendszert és a városi infrastruktúrát.

A képviselő-testület elfogadta az előterjesztést, így a pályázatot szeptember végéig lehet benyújtani.

A hivatalos előterjesztés IDE KATTINTVA érhető el!

 

leczovics