Megnyílt a második Kormányablak Sopronban / Fotók

A soproni Megyeháza épületében, a Fő tér 5. szám alatt csütörtök délután hivatalosan átadták városunk második kormányablakát.

Ezzel az új soproni kormányablakkal városunkban már tizenhat munkaállomás és kettő fényképkészítő hely várja az ügyeket intézőket.

A hivatalos megnyitó ünnepségen Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára és Firtl Mátyás országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket.

Nagy István köszöntőjében kiemelte, hogy a lakosság az ügyintézés során találkozik elsősorban az állammal, tehát a cél az volt, hogy a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban segíthessék az állampolgárokat ügyeik intézésében. Tájékoztatást kaptunk arról is, hogy megyénk mintegy 304 millió forint uniós támogatást nyert el az akadálymentesítésre és a felújításokra, ami által megvalósulhatnak az ilyen projektek. A kormányablakoknál több mint 420 ügykör intézhető, de jellemzően a személyi igazolvánnyal és a vezetői engedélyekkel kapcsolatosan keresik fel őket az emberek. A statisztikai adatok szerint a kormányablakokat felkeresők 64 százaléka öt perc alatt végez az ügyintézéssel, 26 százalék 5 és 15 perc között, 7,5 százalékuknál pedig negyed óránál tovább tartott az ügyintézés.

Firtl Mátyás elmondta, hogy ezzel az új kormányablakkal is könnyebbé válik a Soproniak és a környékbeliek ügyintézési lehetősége, hiszen a város egyik központi helye ad otthont ennek az új, modern és akadálymentesített ügyintézőhelynek.

 

 

leczovics