Közérdekű! Erre figyeljen! A trükkös lopások “szezonja” a karácsonyi ünnepek!

A trükkös lopást elkövető személyek hivatalosnak tűnő indokkal, kitalált történettel keresik fel lakásukon, házuknál elsősorban az idősebb korosztályhoz tartozó embereket.

Az elkövetőkről tudni kell, hogy általában megnyerő modorúak, sok közöttük a nő, illetve olyan csoportok, amelyeknek egy vagy több női tagja is van. Jellemző módszer például, amikor az elkövető vizet kér, pénzt vagy segélyt hozott, vagy ügynökként különféle kedvező termékeket ajánl, vagy eladni kíván valamit, esetleg albérlet felől érdeklődik.

A tolvajok gyakran önkormányzati tisztségviselőnek, a nyugdíjbiztosító munkatársának, közüzemi szolgáltató munkatársának (pl. víz, gáz, villanyóra leolvasó, szerelő stb.), rendőrnek adják ki magukat, és így jutnak be a sértettek lakásába/házába.

Ezután terelik el a gyanútlan áldozat figyelmét, és az általa korábban megmutatott rejtekhelyről ellopják a megtakarított pénzt, értékeket. A cselekmény elkövetéséhez pár perc elegendő és sokszor a kutatás nyomai is nehezen felfedezhetők.

További ismert „trükkök”:

● Bádogos, redőnyös, köszörűs, késélező, nyílászáró cserélő, háztól vásárló személyek

● Balesetet szenvedett, bajba jutott személynek adják ki vagy unokájuknak hazudják magukat, azt állítják segítségre szorulnak, pénzre lenne szükségük és minden esetben mást küldenének maguk helyett a pénz átvételére.

Megelőzési tippek, tanácsok:

● A kertkaput, lakásajtót mindig zárja kulcsra, akkor is ha otthon tartózkodik!

● Ha csengetnek, ellenőrizze, ki keresi, használjon biztonsági láncot, kémlelőnyílást!

● Lehetőleg ne vásároljon semmit a házaló árusoktól! (bizonytalan eredetű áruk, hamisított termékek, jótállás, garancia hiánya, a valós értéknél jóval magasabb ár stb.)

● Idegen személyeket soha ne engedjen be otthonába! Ha mégis beengedi, egy pillanatra se hagyja magára a lakásban!

● Ne váltson fel nagycímletű bankjegyet idegeneknek!

● Legyen jó viszonyban szomszédjaival, ha Ön is figyelmet szentel nekik, ők is jobban fognak figyelni, ha segítségre volna szüksége!

● Ne tartson otthonában nagyobb mennyiségű készpénzt, az értékekeit soha ne hagyja elől!

● Soha ne valljuk be senkinek, hogy egyedül vagyunk, és ne áruljunk el magunkról semmit idegeneknek (telefonon sem)!

● A szolgáltatók szerelő munkatársai feladatuk végrehajtásakor arcképes igazolványukat és megbízólevelüket kérés nélkül bemutatják! Abban az esetben, ha igazolványukat mégsem mutatják meg, meg kell kérni őket arra, hogy igazolják magukat, ha a felszólításnak nem tesznek eleget nem szabad beengedni őket a lakásba, az udvarba!

● A közüzemű szolgáltatók díjbeszedőket nem alkalmaznak, pénzt személyesen nem hoznak, és nem is kérnek!

A Győr-Moson-Sopron Rendőr-főkapitányság felhívja az állampolgárok figyelmét, hogy a hasonló esetek elkerülése könnyen elkerülhető, megelőzhető. Járjanak utána, hogy az illető, vagy telefonáló az-e, akinek mondja magát. Bármilyen indokra is hivatkozik egy idegen, soha ne adjanak neki pénzt!

Idegenek előtt, nyilvános helyen ne beszéljenek magánügyeikről. Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítsék a rendőrséget. Gyanús idegenek látogatása esetén jegyezzék meg személyleírásukat, gépjárművük rendszámát és mondják el a rendőröknek a 107-es vagy a 112-es segélyhívó számok valamelyikén!

cyberpress.hu