Korszerű LED közvilágítás városszerte

Összesen mintegy 2400 db lámpatest újult meg a három városrészben.
Sopron 5802 saját üzemeltetésű lámpatesttel rendelkezik, melyek felújítására azaz LED világítássá alakítására, a város 400 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. A támogatás összege magában foglalja a felmérések, a tervezés, a szakértők költségét, valamint a teljes kivitelezést is.
A kora esti órákban tartott sajtótájékoztatón dr. Fodor Tamás polgármester elmondta, hogy az előzetes felmérések eredményeként 2432 lámpatest került kicserélésére, így a beruházás során több városrész is érintetté vált.

Az új lámpatestek erősebb fénnyel rendelkeznek mint a hagyományos fajták, ezek 52%-kal csökkentik az üzemeltetés során felhasznált energiát, így mintegy 20 millió forintot spórolnak a költségvetés számára évente. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy ezzel városunk 360 tonnával csökkentette éves szinten a szén-dioxid kibocsájtását.

Az új világítással azonban nem mindenki elégedett, sokan halványabb fényre erőre panaszkodnak, több helyen a járdák megvilágítása nem megfelelő. Remélhetőleg sikerül orvosolni a problémát!

 

 

 

Fotók: Koszorú Mihály

cyberpress.hu