Infósok Viadala 2015 – „Három a magyar igazság plusz egy a ráadás” / video

„Három a magyar igazság plusz egy a ráadás” – mondhatnánk, hiszen idén már negyedik alkalommal kerül megrendezésre az „Infósok Viadala” általános és középiskolás diákok számára meghirdetett gazdaságinformatikai verseny Sopronban.
A Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar Informatikai és Gazdasági Intézete immáron negyedik alkalommal szervezi meg a középiskolásoknak szóló informatika versenyét, “Infósok Viadala” elnevezéssel. A két internetes fordulóból és egy soproni döntőből álló versenyen tavaly közel 600 diák vett részt, és határainkon túlról is érkeztek csapatok a több mint egymillió forint díjalapú versenyre, mely 2012-ben került először megrendezésre és azóta évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

A két internetes forduló között idén már másodszor 5 városban (időrendi sorrendben: Szombathely, Győr, Budapest, Sopron, Pápa) felkészítő roadshowt is tartanak a szervezők, hogy segítsék a diákokat a minél színvonalasabb feladatmegoldások elkészítésében, valamint arról is tájékoztatást adnak, hogyan érdemes készülni majd a döntőre, amelyet november végén rendeznek meg Sopronban, a gazdaságinformatikus nyílt napon.

„A 2012-ben, a 10 éves jubileum alkalmából induló versenyünk elsődleges célja, hogy a fiatal generációkat egy nem hagyományos szemszögből is megismertesse az informatika világával. Az Infósok Viadala egy játékos vetélkedő, ahol tudásra, ügyességre és kreativitásra egyaránt szükség van a döntőbe vezető úton, ahol aztán több mint 1 millió forint összértékű nyeremény vár majd a résztvevőkre, nem beszélve a döntős csapatoknak járó szakmai kirándulásról.” – nyilatkozta Dr. Bacsárdi László, a versenyt szervező Informatikai és Gazdasági Intézet igazgatója.

„A 2014-es versenyre 198 csapat regisztrált, minden korábbi rekordot megdöntve ezzel, vagyis elmondhatjuk, hogy a verseny évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend és reméljük ez idén sem lesz másképp– mondta Dávid Viktória, a szervezőbizottság vezetője. Majd hozzáfűzte, hogy „A regisztráció és az első forduló már javában zajlik, de továbbra is várjuk még az általános, vagy középiskolai oktatási intézményben tanuló diákok jelentkezését a meghirdetett kategóriák – 10. évfolyam és alatti, illetve 11. évfolyam és feletti diákok – bármelyikében. A héten és a jövő héten megrendezésre kerülő roadshow is a verseny népszerűsítését és a versenyre való hatékonyabb felkészülését szolgálja.”

A versenyre szeptember 30-ig lehet nevezni IDE KATTINTVA!
További hírek és érdekességek olvashatóak a verseny Facebook oldalán ITT!

 

cyberpress.hu