Erdőmérnöki Kar nyílt napja

Az Erdőmérnöki Kar 2015. december 12-én, szombaton tartotta a 2016-os felvételi eljáráshoz kapcsolódó nyílt napját. Az Egyetem szenátusi termében több mint száz érdeklődő gyűlt össze délelőtt 10 órára.

Erdőmérnöki Kar nyílt nap 2015
Erdőmérnöki Kar nyílt nap 2015

Az érdeklődő diákokat és kísérőiket prof. dr. Lakatos Ferenc dékán köszöntötte, majd az induló szakok felelős oktatói mondták el azokat a kuriózumokat a képzésekről, amelyeket a hivatalos Felsőoktatási felvételi tájékoztató nem tartalmaz. Végezetül a jelentkezéssel kapcsolatos fontos, és a sikeres felvételi utáni teendőkről kaptak információt a vendégek.
A tájékoztató után az érdeklődők megtekinthették a vadászati gyűjteményt, a herbáriumot, a kémiai és térinformatikai laborokat, meglátogathatták a Ligneum interaktív kiállítását és vezetett sétát tehettek a Botanikus kertben.

Erdőmérnöki Kar nyílt nap 2015
Erdőmérnöki Kar nyílt nap 2015

A képzésekre a rendes felvételi eljárás keretében február közepéig lehet jelentkezni, bővebb információ a Kar honlapján érhető el: www.emk.nyme.hu

Köszönet az Erdőmérnöki Kar kollégáinak a segítségért! CyberTeam

cyberpress.hu