Dr. Fodor Tamással néztük meg a Várkerület egy szakaszát! Átadva a forgalomnak 12 új parkoló!

Sajtóbejárással egybekötve tekintette meg a városvezetés a megújuló Várkerület, Ikvahíd utca-Árpád utca közötti szakaszát, ahol át is adtak tizenkettő új parkolóhelyet a forgalomnak. Ezeken a parkolóhelyeken egyenlőre nem kell fizetni, de fontos tudni, hogy itt, az úttal párhuzamosan kell parkolni és nem ferdén, vagy a ha úgy tetszik „halszálkásan”, valamint nem szabad ráállni a kerékpárútra. Fodor Tamás polgármester elmondta, hogy az első két napban a közterület-felügyelők és a rendőrök figyelmeztetnek csak ha valaki nem tartja be az új forgalmi rendet, de utána már megbüntetik a szabálytalankodókat.

Fodor Tamástól megtudtuk, hogy a teljes Várkerület felújítás projekt jelenleg 40 %-os készültségben van, a befejezés szeptember vége körül várható. Az említett Ikvahíd utca-Árpád utca közötti szakaszon viszont már végig letették a térköveket, kialakításra került a járda illetve a kerékpársáv is, valamint a parkolók is rendelkezésre állnak a mai naptól. Hangsúlyozta, hogy mindezek ellenére még vannak hiányosságok itt is, hiszen a fáknál még nincsenek süllyesztetett rácsok, nincs még kész a világítás valamint az utcabútorok sincsenek még kihelyezve. A polgármester a helyszínen felhívta a beruházást vezetők figyelmét arra is, hogy ne feledkezzenek el a hulladékgyűjtő edények kihelyezéséről sem, és akár ideiglenesen is, de gyorsan orvosolják a problémát, hogy minél kevesebb legyen a szemét a megszépülő Várkerületen.

Szimpatikus volt a bejáráson, hogy Fodor Tamás polgármester minden apró részletet megtekintett és kitért minden felmerülő kérdésre. Folyamatosan konzultált a beruházást vezetőkkel illetve a kivitelezőkel és folyamatosan tájékoztatta a sajtó munkatársait is a jelenlegi állapotokról.

A Várkerületen egyébként tapasztalataink szerint folyamatos a munka, és a kivitelezők mindent megtesznek, hogy tartsák a határidőt. Ma délelőtt is sok munkagép dolgozott szinte a teljes szakaszon. A Bástyagödörnél például már épül a nyilvános illemhellyel ellátott turisztikai központ épülete is, valamint ezen az oldalon is már a földmunka utolsó simításait végzik.

 

leczovics