Talán nem mondtunk a címmel újdonságot, mert aki látott már kerítést az ezzel tisztában van, azonban tényleg megnéztük, hogy mi a helyzet ezzel a manapság napi szinten emlegetett dologgal. Nem akarunk csalódást okozni, ezért már most mondjuk, hogy nem a magyar-szerb ideiglenes „szupernemzetimegnatopengésdrótakadályról” lesz szó, hanem a mi kis hagyatékunkról, ami mementóként még megtalálható pár helyen a soproni vidéken.
Ezúttal bizony a magyar-osztrák határkerítésről van szó, illetve arról az útszakaszról ami még mindig időszakosan le van zárva a magyar gazdasági ingázók előtt Ágfalvánál.
Amikor a helyszínen jártunk azért óvatosak voltunk – mert annyi mindent hall az ember a televízióban – és próbáltuk az osztrák határvadászok egységeinek pozícióját feltérképezni, nehogy valami gyűjtőhelyre vigyenek minket, de valószínűleg teljesen beleolvadtak a környezetbe és más elfoglaltságuk volt, így fellélegezhettünk. Semmi őrtorony, vagy kapu a kerítésen, kirendelt középiskolásokat sem láttunk, sőt az igazat megvallva, ha gyalogosan átsétáltunk az úton, még csak nem is regisztráltak minket, pedig a “szerv” képviseltette magát.
Szóval érdekes dolog ez a kerítés téma. Ott áll a múlt egy darabja és mégis hihetetlen ereje van. Az mellett, hogy emlékeztet a régi időkre, mégis a jelent is szimbolizálja. Elméletileg nálunk már nincs határ és mégis van. Ha ezt az határútlezárást nézzük kicsit rossz érzése támadhat a magyar embernek, főleg ebben a kiélezett migrációs helyzetben.
Amikor lezáráskor odaér az ember nem is érezni annyira azt a fene nagy szabadságot, hiszen korlátozva vagyunk a közlekedésben. Még akkor is ha teljesen más oka van a két ország közötti időszakos útlezárásnak, ami ráadásul csak a gépjárműforgalomra korlátozódik egyébként, ez valahogy akkor sem illik a nagy határtalanság eszméjébe.
No de, visszakanyarodva a címhez, hiába régi és rozsdás ez a kerítés, ha tapogatjuk ez azért bizony még mindig szúr 😉
fotók: MICHI
leczovics
