15 éves a kritikus-klasszikus őszödi beszéd! Filmelőzetes: Elk*rtuk!

A mai világban már szinte mindennek megvan a maga ünnep- vagy világnapja vagy ha úgy tetszik évfordulója és ez a szokás átszivárog szépen lassan a politikai életbe is, ami például hazánkban most a közelgő választási kampány küszöbén talán nagyobb hangsúlyt is kap. Sok olyan politikai botlás van hazánkban – mindegyik oldalon –  amelyekre évente lehetne emlékezni, azonban a mai nap az vitathatatlanul az  őszödi beszéd napja, amit persze mindig  “melegen” tartanak az arra elkötelezettek annak ellenére, hogy azóta már szinte egy új generáció is felcseperedett és valószínűleg nem ez alapján körvonalazódik bennük a meghatározó politikai szimpátia. De ennek a mérlegelése legyen azoknak a dolga,  akik hisznek a Gyurcsányozás sikerében és ezzel ágyaznak meg a kezdődő  politikai bulvárcsatározásnak.  

 

A sztori egyébként dióhéjban annyi, hogy pontosan tizenöt évvel ezelőtt, 2006. május 26-án hangzott el a sokat emlegetett Gyurcsány Ferenc által jegyzett őszödi kritikus-klasszikus, amit akkor a választási győzelem után alig egy hónappal mondott el a saját frakciója előtt az akkor még szocialista miniszterelnök. A káromkodásokkal tarkított párttársaknak tartott olykor vulgáris beszédben gyakorlatilag beismerte az akkori miniszterelnök, hogy a kampányukban hazudtak a népnek és az ígéretek ellenére bizony jön a fekete leves, mert ezekkel most szembesülni kell. A beszéd persze nem maradt házon belül és a nyár végére kiszivárgott, így gyakorlatilag a lakosság is szembesült azzal az őszinte, őszödi beszéddel ami egy fajta szocialista kritika volt és így mondhatni olaj lett a tűzre, hiszen a közreadás után tüntetések kezdődtek a kormány ellen, ami a rendszerváltásutáni időszak egyik legsúlyosabb politikai válságát is okozta hazánkban és mondjuk úgy, hogy  Gyurcsány Ferenc leköszönésében is szerepet játszott.

“Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert el..rtuk. Nem kicsit, Nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet …”  – mondta napra pontosan 15 éve Gyurcsány Ferenc a saját szocialista pártársainak, ami aztán kiszivárgott és lassan már történelem. 

A jubileumi tizenötödik évforduló persze nem csak a számok varázsa miatt lett most ilyen éles idén, hanem azért is, mert lassan választási kampányba kezdenek a pártok, illetve azért is, mert  ma  délelőtt több szerkesztőségnek motoros futár vitte ki a ELKxRTUK című film előzetesét, amelynek Kálomista Gábor a producere. A videót azóta a film hivatalos közösségi oldalán is közzétették, ami a gyakorlatban mint azt írják egy politikai krimi, ami a 2006-os magyar belpolitikai eseményeket dolgozza fel, ami ugye egybeesik a Gyurcsány Ferenc által jegyzett őszödi beszéddel és a tüntetésekkel. Az időzítés vagy ha úgy tetszik marketingfogásnak sem volt rossz, hiszen több lábon álló  buli. Adta magát ugye az évforduló, adta magát az lassan élesedő választási kampánystart és persze az is, hogy Gyurcsányozás egyfajta Jolly Joker szép hazánkban, hiszen  eddig mindig bejött. Egyébként az előzetes alapján látványvilágban elég színvonalasnak tűnik a film, aminek a bemutatója az információink alapján még az idén várható és amit elképzelhető hogy a mozikon kívül valamelyik televíziós csatorna is műsorra tűz majd.