Zavar a laborban: A politika miatt nem tud korábban lazítani Ausztria

Ausztriában a  koronavírus-járvány terjedésének csillapítását megcélzó harmadik járványügyi zárlat még 2020. december 26-án kezdődött, amely  egészen 2021. január 24-ig tart. Kormányzati tervben volt azonban az osztrák állampolgárok számára egy  lehetőség arra, hogy előbb szabaduljanak a szigorú korlátozások alól ( mégpedig már január 18-án ) azonban úgy tűnik ez a politika miatt meghiúsul.

A korábbi tervek szerint előbb  szabadulhattak volna a szigorú kijárási korlátozások alól azok, akik részt vesznek a 2021. január 15-17-re tervezett országos, ingyenes lakossági koronavírus-szűrésen és negatív teszteredményt produkálnak, illetve tervben volt az is, hogy a rendelet miatt bezárni kényszerült egyéb kereskedelmi, vendéglátó  és szolgáltató egységek is  – ha megfelelnek a járványügyi előírásoknak  –  akkor előbb nyithatnak. Ennek értelmében a negatív teszteredménnyel rendelkezők ellátogathattak volna  kulturális és sporteseményekre vagy például mehettek volna olyan helyekre is vásárolni ahol például nem napi fogyasztási-cikkeket is lehet venni valamint  az iskolák is újra megkezdhették volna az osztálytermi oktatásokat.

2020. január 3-án azonban az osztrák ellenzék hivatalos kifogást emelt a tervezet ellen és bejelentette hogy az említett lazításokat nem támogatja, így gyakorlatilag megtagadja ennek a rendeletnek a jóváhagyását.

A problémájuk egyik fő oka az, hogy a tesztelési lehetőség illetve azok eredménye a lakosság tekintetében  megkülönböztetést jelentene a mindennapi életben,  hiszen akik nem hajlandóak bármilyen okból tesztelésnek alávetni magukat, azok így hátrányos megkülönböztetésben részesülnének.

Az Egészségügyi Minisztérium és az ellenzék, valamint a szövetségi és az állami kormány közötti megbeszéléseket, egyeztetéseket  hétfőre tűzték ki, azonban osztrák sajtóinformációk szerint nagyon úgy néz ki, hogy nem születik megállapodás az ügyben és nem sikerül majd kivitelezni az esetleges korábbi lazításokat és ennek értelmében így az országos ingyenes tömegtesztelés értelme ebben az ügyben így okafogyottá válna.

Amennyiben valóban nem sikerül a politikai erőknek megegyezniük, úgy az országos lezárás mindenki számára január 24-ig lesz érvényben. Ez így azt is jelenti, hogy a  kiskereskedőknek a tervezetthez képest egy héttel tovább kell várniuk a nyitásig és az iskolák, az idegenforgalom, valamint a szolgáltatók is kénytelenek továbbra is zárva tartani.

Ez természetesen így közvetlenül is érinti a lakosságot is, hiszen hiába lesz valakinek negatív tesztje, a  24 órás kijárási korlátozás és az otthonuk  meglátogatására és elhagyására vonatkozó szigorú követelmények továbbra is érvényben maradnak január 24-ig.

 

Frissítés:

 

Időközben eldőlt, hogy marad a január 24-i országos lezárás feloldását jelentő dátum, így a január 18-ra tervezett esetleges lazítási lehetőség nem lép érvénybe. Így tehát Ausztriában a lezárási korlátozások  minden állampolgár számára érvényben maradnak január 24-ig. Az ingyenes teszt lehetőségen való részvétel tehát nem rövidíti le a kitűzött dátumnál való előbbi szabadulást.  Ez azt jelenti, hogy a kereskedelem, a vendéglátás és az idegenforgalom csak január 25-én nyílhat meg, és az iskolák is maradnak addig a távoktatási rendszerben. 

 

Itt találja az osztrák 2021. január 24-ig érvényben lévő osztrák szabályozást!