Wallenberg-díjat kapott Járóka Lívia

A Raoul Wallenberg Egyesület,  a Raoul Wallenberg Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma minden esztendőben  január 17-én osztja ki a Wallenberg-díjat a svéd embermentő emlékére, olyan embereknek, akik tevékenységükkel, életútjukkal mutatnak példát humanizmusból. Raoul Wallenberg aki zsidó honfitársainak tízezreit mentette meg  1945. január 17-én látták utoljára élve Budapesten. Ezért ez a januári a választott nap a díj átadásra, amelyen mellett megemlékezéseket, koszorúzásokat is tartanak az ő tiszteletére.

Raoul Wallenberg díjban részesülhetnek:

– Polgárjogi aktivisták, akik bátor kiállásukkal, életútjukkal mutatnak példát embertársaiknak a helyi, térségi és országos közéletben.
– Település-, intézményvezető, települési önkormányzatok, intézmények, akik (amelyek) példát mutatnak a normális emberi együttélésben, szerepet vállalnak a konfliktusok megoldásában, közreműködnek az emberi és állampolgári jogok érvényesülésében.
– Írók, újságírók, szerkesztőségek, szellemi műhelyek közösségei, akik (amelyek) munkásságukkal járulnak hozzá az előítéletes magatartás, a rasszizmus, antiszemitizmus, cigány ellenesség leküzdéséhez.
– Egyházi vezetők, egyházi közösségek, akik (amelyek) hitéleti tevékenységük során, a hit erejét felhasználva, aktívan közreműködnek a különböző népcsoportok, különböző felekezetek, vallási közösségek együttélésében, az egymás iránti előítélet leküzdésében.

jl-2
Járóka Lívia a Tehetségmentő Egyesület alapítója és vezetője

Az idei esztendőben ezt a megtisztelő és elismerő díjat kapta meg a soproni  Járóka Lívia is, aki politikusi pályáját követően visszatért az európai szegénytelepek kutatásához. Ez mellett 2014-ben megalapította a Járóka Lívia Tehetségmentő Egyesületet (JALTE) , amely a családok minden tagjának bevonásával próbál segíteni a szegénységgel küzdő gyerekeken. Az egyesület Farkas János programja hivatásos és amatőr sport akadémiai rendszer kialakításával igyekszik az integrációt elősegíteni. Járóka Lívia támogatja az erős közösségi kapcsolatokat a romák körében, embertelen körülmények közt élőknek gyűjt élelmiszert, használt ruhát, cipőt.

Az idei esztendő díjazottjai:

Dr. Beer Miklós római katolikus püspök

Békési Róbert tervezőművész

Gavallérné Kancsal Ágnes, a Raoul Wallenberg Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója

Hofher József jezsuita szerzetes

Járóka Lívia, a Tehetségmentő Egyesület alapítója és vezetője

Tan Kereke Egyesület (Szlovákia)

 

A Járóka Lívia Tehetségmentő Egyesület (JALTE) rövid bemutatkozása és céljai:

Egyesületünk alapvető célja, hogy minél több tehetséges gyermeket sportolási és tanulási lehetőséghez juttassunk, mozgásra és egészséges életmódra nevelésüket segítsük elő. Azért indítottuk oldalunkat, hogy tudósításainkon, cikkeinket keresztül bepillantást nyerhessen bárki az egyesület munkásságába, és a roma kultúra sokszínűségébe.

Célunk, hogy megmutassuk milyen izgalmas, majdnem feledésbe merült hagyományokat őriznek a magyarországi roma csoportok és ezt hogyan tudjuk beépíteni, hasznosítani mi is a hétköznapjainkban.

Ezenkívül fontosnak tartjuk megmutatni, hogyan telnek napjaik a nehéz körülmények között élő romáknak, illetve felhívjuk a figyelmet, hogyan tudnánk segíteni integrációjukat.

A leghátrányosabb helyzetű gyermekek sikeres társadalmi beilleszkedésének támogatását minél korábban kell elkezdeni. Az integráció összetett folyamat, már gyermekkorban meg kell nyitni a társadalmi intézményeket mindenki előtt,

Különösen fontos, hogy sporttal kapcsolatos támogatásaink olyan folyamatot indítsanak el a bevont gyermekek körében, amelyek képesek őket sikerélménnyel gazdagítani, ezáltal ösztönözni és a többiek elé példaképként állítani, majd felnőtt korukra képessé teszi őket hasonló folyamatok ösztönzésére szegény közösségeikben. A szegénységből való kitörés elősegítése, az egészséges életre nevelés, a pozitív identitástudat kialakítása, a bűnmegelőzés és az áldozattá válás megelőzése mellett, a szurkolói attitűdök megváltoztatása és a stadionokon belüli fair szurkolás feltételeinek elmozdítása is célja kezdeményezésünknek.

Bízunk benne, hogy velünk tartotok ezen az úton!

A JALTE csapata

 

A felajánlásokat a +36302475970-es telefonszámon illetve a  JALTE facebook oldalán lehet megtenni. 

Köszönet minden jószándékú, segítőkész embernek! 

 

 

Cikkünk a szombat.org valamint a JALTE facebook oldalának nyomán készült. 

 

cyberpress.hu