Visszaüzent Brüsszel!

Több ügyben is kifogásolta Brüsszel hazánk törvényeit és rendelkezéseit, ezért a héten újabb szakaszokba léptettek az eljárásokat. Többek közt a “Stop Soros” törvénycsomaggal, a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kiskereskedelmében korlátozott árrésre történő rendelkezések miatt valamint a közútiáruforgalom-ellenőrzési rendszer és a cigarettákra kivetett adók miatt kerültünk a “szőnyegszélére”. 

Újabb szakaszba léptette az Európai Bizottság a “Stop Soros” törvénycsomag miatt még tavaly júliusban Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást – jelentették be Brüsszelben.

A brüsszeli testület közölte: úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött az ügyben a magyar kormánynak, ami az eljárás második szakaszát jelenti. Az európai uniós jog végrehajtása felett őrködő szervezet a magyar hatóságok válaszlevelének elemzését követően is fenntartja korábbi megállapításait, amelyek a jogsértési eljárás megindításához vezettek.

Az indoklás szerint a menekültügyi kérelmekhez nyújtott segítség büntetendővé tétele és az egyéb korlátozó intézkedések csorbítják a menedékkérők azon jogát, hogy kapcsolatban lehessenek az érintett nemzeti, nemzetközi és civil szervezetekkel, s ez sérti a vonatkozó uniós irányelveket. A törvény emellett indokolatlanul korlátozza az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogát, nem veszi kellőképp figyelembe az eljárási garanciákat, illetve az érintettek jogait. A menedékkérelmek elfogadhatatlanságára vonatkozó új indok bevezetése pedig sérti a menekültügyi eljárásokról szóló uniós irányelvet, az EU alapjogi chartájával összeegyeztethetetlen módon korlátozza a menedékjogot – írták az indoklásban, amely szerint a felvetett aggályok többségét még mindig nem kezelték megfelelően.

A magyar hatóságoknak két hónapjuk van, hogy összhangba hozzák az uniós szabályokkal a kifogásolt törvényt, különben a bizottság az Európai Bírósághoz fordulhat.

Az új törvénycsomag értelmében egyebek mellett bűncselekménynek számít a Magyarország területére belépő menedékkérők támogatása, beleértve a jogi tanácsadást is. A kormány célja az illegális bevándorlás elősegítésének és szervezésének büntethetővé tétele volt.

Az Európai Bizottság keresetet indított Magyarországgal szemben az Európai Unió Bíróságán a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kiskereskedelmében korlátozott árrés miatt; a szabályozás az EB szerint nem egyeztethető össze az uniós joggal – közölte az uniós bizottság.

Az Európai Bizottság szerint a magyarországi szabályozás megfosztja a fogyasztókat és a vállalkozásokat attól, hogy maradéktalanul élvezhessék az egységes piac előnyeit, ez pedig szembe megy az áruk szabad mozgásának elvével, és a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról szóló uniós rendelettel is.

A magyar jog szerint a kiskereskedőknek ugyanazokat a haszonkulcsokat kell alkalmazniuk a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre, függetlenül a származási országuktól, ami az EB szerint visszaszorítja az importált termékek értékesítését a hazai termékekhez képest.

A brüsszeli testület 2017-ben indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben az ügyben.

 

Az Európai Bizottság (EB) több ügyben, egyebek mellett a közútiáruforgalom-ellenőrzési rendszer, a cigarettákra kivetett adók, és a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kiskereskedelmi értékesítésére vonatkozó szabályokat érintő kötelezettségszegési eljárást indított, vagy korábban megindított eljárását következő fokozatba léptette Magyarországgal szemben – tájékoztatott az uniós bizottság csütörtökön.

Az Európai Bizottság ismételten felszólította Magyarországot, hogy elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrzési rendszerét (ekáer) hozza összhangba az uniós szabályokkal. Ennek érdekében kiegészítő felszólító levelet küldött Magyarországnak, melyben megerősíti, hogy a közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer követelményei nem felelnek meg az áfát szabályzó uniós jognak, ezért azok módosítását kérte a bizottság.

Mint közölték, az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) keretében a vállalkozásoknak áfafizetési célból részletes jelentést kell tenniük a magyar adóhatóságok részére bizonyos közúti fuvarozási tevékenységeikről. Az Európai Bizottság szerint e követelmény sérti az uniós áfaszabályokat, mivel elsősorban a határokon átnyúló uniós ügyleteket érinti, és a határátlépéssel összefüggő adminisztratív kötelezettségeket vezet be. Ezen túlmenően a bizottság úgy véli, hogy a magyar jogszabályok sértik a semlegesség és az arányosság elvét, valamint az üzleti tevékenységeknek az Európai Unió Alapjogi Chartája által garantált szabadságát. Amennyiben Magyarország két hónapon belül nem hoz megfelelő intézkedéseket, a bizottság indokolással ellátott véleményt küldhet az ügyben a magyar hatóságoknak.

A cigarettákra kivetett adókat illetően az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, hogy érintett szabályozását igazítsa az uniós minimumküszöbhöz. Indoklása szerint a hatályos szabályok értelmében minden tagállamnak a területükön forgalomba hozott cigarettákra a súlyozott kiskereskedelmi értékesítési átlagár legalább 60 százalékának megfelelő jövedéki adót kell kivetniük. Más tagállamokhoz hasonlóan a bizottság Magyarország számára is engedélyezett egy 2017. december 31-ig tartó átmeneti időszakot, hogy teljesíteni tudja e követelményt. Azonban a Magyarország által a cigarettára kivetett jövedéki adó továbbra is a minimális küszöbérték alatt maradt. Amennyiben Magyarország két hónapon belül nem hoz megfelelő intézkedéseket, a bizottság indokolással ellátott véleményt küldhet az ügyben a magyar hatóságoknak – közölték.

A vasúti közlekedést érintően az Európai Bizottság arra szólította fel Magyarországot, hogy nyújtsa be a vasúti rendszer akadálymentesítésére, illetve forgalmi szolgálatára és forgalomirányítására vonatkozó műszaki követelményekkel kapcsolatos terveit. Indoklása szerint a tagállamoknak legkésőbb 2017. július 1-jéig kellett értesítést küldeniük terveikről. Magyarországnak két hónap áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a bizottság által felvetett érvekre, a határidő lejártát követően a bizottság indokolással ellátott véleményt fogadhat el az ügyben.

A közbeszerzéssel kapcsolatban az Európai Bizottság 15 tagállamot, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, az Egyesült Királyság, Finnország, Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Málta, Németország, Olaszország, Románia és Svédország mellett Magyarországot arra szólította fel, hogy igazítsa nemzeti közbeszerzési és koncessziós szabályait az uniós joghoz.

Mint közölték, a közbeszerzésekre és koncessziókra vonatkozó uniós szabályokat a tagállamoknak 2016. április 18-ig kellett átültetniük nemzeti jogrendszerükbe. A tagállamoknak mostantól két hónap áll rendelkezésükre, hogy reagáljanak a felvetésekre, ellenkező esetben a bizottság következő lépésként indokolással ellátott vélemény küldéséről határozhat – tájékoztatott az Európai Bizottság.