Visszatekintünk arra, hogy 2018-ban hogyan fejlődött infrastrukturálisan Sopron

Valljuk be,  a belpolitikai viták miatt mostanság más dolgok vannak reflektorfényben és ellenzéki oldalról sok kritika is éri a kormányt illetve a soproni városvezetést, azonban vannak olyan elvitathatatlan tények illetve fejlesztések amelyek a 2018-as esztendőben kezdetüket vették vagy éppen megvalósultak. A teljesség igénye nélkül egy rövid összefoglalót hoztunk ezúttal azokról a projektekről, amelyek az infrastrukturális fejlesztésekről szólnak a leghűségesebb városban.

A munkálatok megkezdésekor / fotó: Leczovics Zsolt

A Modern Város Program részeként megkezdődött februárban  a Lővér uszoda területén a strandmedence átépítése. A régi, leromlott állapotú medence helyett egy új épül, amely átalakításához tartozik az is,  hogy az új fedett uszoda építési ideje alatt egy ideiglenes légtartásos sátorfedéssel ellátott uszodaként tudjon majd működni. Bővebben ITT! 

Az alapkőletétel / fotó: Leczovics Zsolt

Kezdetét vette még márciusban az M85-ös Csorna-Sopron közötti gyorsforgalmi út építése, ami azóta úgy tudjuk a kivitelezési terveknek megfelelően halad és amely ha elkészül minden bizonnyal jobban bekapcsolja majd a várost az ország könnyen elérhető városok vérkeringésébe. Bővebben ITT! 

Az átadási sajtótájékoztatón / foró: Leczovics Zsolt

A Modern Városok Program Sopront érintő fejlesztéseinek egyik kiemelt pontja a Lőver program, amelynek egyik elemeként megépült és hivatalosan is átadásra került a Lőver kerékpárút.  A mintegy 5 és fél kilométer hosszú szakasz 276 millió forintból valósult meg, amelynek része volt a Lővér körút – Egeredi út csomópont teljes megújulása is, ahol már sokkal biztonságosabban lehet közlekedni autóval, kerékpárral és gyalogosan is. Bővebben ITT! 

Lenck-villa sajtótájékoztató / fotó: Leczovics Zsolt

Kezdetét vette a Lenck-villa illetve a Szent Mihály templom rekonstrukciója is, amelyek megőrzik illetve tovább növelik Sopron történelmi épületeinek értékeit. Bővebben ITT!

Az átadás hivatalos pillanata / fotó: Leczovics Zsolt

Átadásra került Sopron történelmi belvárosában az a projekt, amely a Modern városok program keretében valósult meg 1,98 milliárd forint kormányzati támogatásból. Ennek a beruházásnak a során megújult a belváros vízi közműve illetve megvalósult az említett városrészben az utcaburkolatok cseréje valamint a közvilágítás modernizálása is. Bővebben ITT! 

Lackner Kristóf iskola munkálatainak megkezdésekor tartott sajtótájékoztatón / fotó: Leczovics Zsolt

Iskolák, óvodák energetikai korszerűsítése zajlott le vagy éppen vette kezdetét, amely az üzemeltetési költséghatékonyság elősegítése mellett korszerűbbé és a kor követelményei szerint modernebbé teszik az intézményeket. Bővebben például ITT! 

Elkerülő megújulási projektet jelző tábla / fotó: Leczovics Zsolt

A város számos utcája kapott új aszfaltréteget, ami egy olyan jellegű beruházás amely jelentős mértékben teszi komfortosabbá a közlekedést. A több városrészt is érintő projekt mellett megújult az elkerülő egy jelentős szakasza is, amely már időszerű volt.

fotó: Leczovics Zsolt

A Sopron-bánfalvi Hősi Temetőben 1469 db sírkő újragyártása és kihelyezése mellett az emlékkövek és keresztek felújítására is sor került valamint megújult a sírkertben található 450 méter hosszú sétány is ami közvilágítást is kapott. Bővebben ITT! 

Fertő-tó magyar partszakasza – látványterv / cyberpress.hu archívum

Bár még csak elméleti síkon –  hiszen a munkagépek még nem jelentek meg a Fertő tó magyarországi strandszakaszán  de úgy tudjuk elkezdődtek az előkészületi munkálatok, amely elvégzése után  egy teljesen új, korszerű és új elemekkel  bővülő partszakaszt kap a strand. Bővebben ITT!

 

Bátran mondhatjuk, hogy valóban fejlődik a város, hiszen tényleg az általunk csak a jelentősebb projektet is kiemelve látszik az, hogy rengeteg helyen modernizálódik vagy éppen értékmegőrzési céllal zajlottak, zajlanak a munkálatok. No persze van még vissza jó pár jelentősebb projekt, hiszen 2019-ben nagy valószínűséggel az Árpád utcai parkolóház építése is elkezdődhet végre, vagy éppen az új fedett uszoda építése is elstartolhat, de bízunk abban is, hogy a Várkerület II. terv is megvalósul a közeljövőben és a Sopron-Fertőrákosi csomópont- Határátlépési pont közötti gyorsforgalmi kivitelezése is kezdetét veszi. Tudjuk igen, kicsit telhetetlenek vagyunk, no de olyan jó azt tapasztalni hogy szinte új köntöst kap a város és bizony ilyenkor könnyen válik az ember követelőzővé. Mindezektől a gondolatoktól függetlenül, mi azt mondjuk: A legszebb város SOPRON!