Virtuális utazás soproni indulással, a mozdonyvezető szemével (videó)

Ha a vezetőfülkéből követné végig, milyen amikor az Intercity Sopron és Budapest-keleti között közlekedik, most itt az alkalom. Nemrégiben került fel a legnagyobb videómegosztóra egy felvétel, amiben a szerző a szimulátorosok körében legendásnak számító MSTS szoftver segítségével eleveníti meg a Soproni Gysev pályaudvart, a 8-as és az 1-es vasútvonalakat, s annak minden jelentős állomását, ahol az IC megáll az út során. A zöld-sárga személykocsikat a vasúttársaság egyik öregebb mozdonya, egy V43-as “Szili” továbbítja ezúttal a fővárosba, mely a feltöltő szerint két hete már megszokott jelenség a reggeli órákban.

A végtelen hosszú virtuális terepasztal nem csak a villanymozdony miatt igazi nosztalgia, de a Kőszegi úti aluljáró is eredeti megjelenésében köszön vissza a felvételeken. A felgyorsított utazást a múlt század utolsó évtizedeink klasszikus elektronikus zenéje kíséri, így minden adott a kellemes időtöltéshez:

 

MSTS/OR Scarbantia IC Sopron-Budapest Keleti

Nagyjából két hete jár az 1-es vasútvonalon Gysev Szili ablakos vonattal, mégpedig a reggeli Sopron – Bp. Keleti viszonylatú Scarbantia IC-vel. Azt hogy miér…