Villámtornán zárta a szezont Sopron három labdarúgócsapata

Egy igazán remek ötlet került megvalósításra Sopronban, hiszen a város három labdarúgócsapata, az SC. SOPRON, a SFAC és az SVSE-GYSEV egy villámtornán mérte össze erejét szombat délután a Vasutas Sporttelepen. Az ötletgazda Mozsolits Jenő kezdeményezését örömmel fogadták a csapatok, ami így a csonka szezon legvégén lehetőséget biztosított számukra egy kis játékra. A legnagyobb nyertesek persze a helyi labdarúgást kedvelők voltak, akik közül közel ezren látogattak ki a pályára biztatni a kedvenceiket.  A mérkőzésenként 45 perces összecsapások bár közepes iramú játékokat hoztak, azonban gólokban nem szerénykedtek. Igaz, a villámtornán nem az eredményesség volt igazán fontos, hanem inkább az átmozgatás és a meccshiány pótlása, de talán mindezek ellenére  erőfelmérőnek is jók voltak, ami igazán a csapatok szakvezetőinek lehettek fontosak. A sportszerű mérkőzések összességében egy remek sportdélután varázsoltak a fociszeretőknek, ami remélhetőleg a jövőben többször megismétlődik, hiszen ilyen jellegű soproni foci most volt első alkalommal Sopronban. A torna győztese az SC. SOPRON alakulata lett.