Vérükkel a hazáért és a szabadságért – ’56-os ünnepség

A zord idő ellenére szabadtéren, a Széchenyi téri emlékműnél tartották az 1956-os Forradalom és Szabadságharc alkalmából megrendezett városi ünnepi megemlékezést. Gitárkíséretben Szarka Gyula, Kossuth-díjas előadóművész elevenítette fel a kor zenei lenyomatait. A 61. évfordulón tartott eseményen Firtl Mátyás, Sopron és a térség országgyűlési képviselője mondott köszöntőt.

Firtl Mátyás beszédében kiemelte, Sopron 1956-ban, mint történelme során eddig mindig, méltó módon helyt állt. Első sorban az egyetemi ifjúságnak köszönhetően igen mondott a szabadságra, igazságra, tisztességre, de a küzdelemben való megfontoltságra és az emberségre, összefogásra is. A soproniak ’56-ban azt tették, amit a magyar érdek megkövetelt.

Elhangzott, a leghűségesebb város tanúja volt annak, ahogy a forradalom véres leverését követően ezrek menekültek nyugatra. Ők tudásukat, felkészültségüket, tenni akarásukat vitték a befogadó országba, kultúránk és hitünk beilleszkedésével segítették, gyarapították a befogadó országot. A soproniak nem lakhelyet, hanem hazát, nem menedéket, hanem otthont kerestek. … Emberöltőről emberöltőre, újra és újra megadatnak harcaik és megpróbáltatásaink. … Mi, amikor kellett, mindig megvívtuk a magyar és európai érdekek értékelvű harcát, ezt tesszük most is, 2017-ben, amikor megvédjük határainkat a jogtalanul átlépőkkel szemben.

A városi ünnepség műsoraként a Sopron és a Zalai Táncegyüttes közös koreográfiája, a Corvin köziek című előadás került színpadra. A Sipos Ferenc rendezésében előadott lehengerlő lélegzetvételű mű méltán képviselte az október 23-i történelmi léptékű tettek eszményét. A műsor végeztével Fodor Tamás soproni polgármester és Simon István alpolgármester, valamint az önkormányzati és országgyűlési képviselők, intézményvezetők, és közéleti szereplők helyezték el koszorúikat az ’56-os emlékműnél.

cyberpress.hu