Vas megyében egy ember életét vesztette a viharban

Összesen csaknem 550 helyszínre vonultak a hajnali órákig a tegnapi vihar által leginkább sújtott három megye – Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megye – tűzoltói. Valamennyi megyében tart még a viharkárok felszámolása.

Győr-Moson-Sopron megyében mintegy 30 ezer fogyasztási helyen nem volt elektromos áram a hajnali órákban. Zala megyében mintegy hétezer, Vas megyében pedig 15 ezer fogyasztási helyen nélkülözik az elektromos energiát.  Az érintett helyek száma és a fogyasztók száma is csökken, hiszen az áramszolgáltató szakemberei dolgoznak a hibák kijavításán, a fogyasztók hálózatba történő visszakapcsolásán.

 

Vihar Lővő térségében – augusztus 10.

Uploaded by Mihály Koszorú on 2017-08-11.

 

Vas megyében 154 esetben vonultak ki a tűzoltóegységek a viharkárok felszámolására a hajnali órákig. Csaknem száz esetben kidőlt fákhoz, tizenháromszor kidőlt villanyoszlopokhoz, míg közel negyven ízben épületekben keletkezett károkhoz riasztották őket. A megyében követelt egy halálos áldozatot is a vihar – egy leboruló tető vasbeton gerendája talált egy arra haladó személygépkocsit, melynek sofőrje a helyszínen meghalt. Zala megyében 174 esetben vonultak a tűzoltóegységek az éjszaka – jellemzően kidőlt fákhoz, leszakadt vezetékekhez, megrongált tetőkhöz riasztották őket.

 

Fotó: cyberpress.hu

Győr-Moson-Sopron megyében megközelítőleg 210 esetben indultak el károkat felszámolni a tűzoltóegységek a hajnali órákig. Az esetek 95 százalékában kidőlt fák miatt riasztották őket – a növények utakat zártak el, villanyvezetékeket szakítottak le, épületeket rongáltak meg. Vas és Zala megyében mintegy két-két tucat, Győr-Moson-Sopron megyében mintegy negyven éjszakai káreset várt még felszámolásra a kora reggeli órákban. A tűzoltók mindenütt folyamatosan fogadják a bejelentéseket, illetve végzik a már rögzített káresetek felderítését és felszámolását.

Katasztrófavédelem

cyberpress.hu

1 Trackback / Pingback

  1. Szlalomozva, lépésben haladt, ha egyáltalán haladt a forgalom a 84-esen | Cyberpress

Comments are closed.