Vagyonvédelmi prevenciót tartottak a rendőrök Tómalmon

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a Soproni Rendőrkapitányság prevenciós szakemberei, valamint a közösségi szolgálatot ellátó fiatalok Sopronban, a Tómalom fürdőnél várták az érdeklődőket 2020. augusztus 14-én.

fotó: police.hu

A népszerű fürdő és pihenőhely közelében kialakított standnál szólították meg, és invitálták egy kötetlen beszélgetésre a járókelőket a rendőrök, amelynek során elsősorban a vagyonvédelem lehetőségeiről és a szubjektív biztonságérzetet leginkább befolyásoló témákról esett szó. A személyes tanácsadáson túl, vagyonvédelmi eszközök, valamint kiadványok bemutatásával, átadásával hívták fel a figyelmet a szakemberek a bűncselekmények megelőzésének lehetőségeire.

fotó: police.hu

A rendezvény kiemelt célja, hogy a lakosság érezze, számíthatnak a rendőrség segítő szolgálatára, ezért a vagyonvédelmi tanácsadáson túl a kerékpárjukat is regisztráltathatták a lakosok az országos BikeSafe adatbázisba.

fotó: police.hu

A sok érdeklődőt vonzó eseményen a szakemberek a trükkös lopásokra, a lakásbetörésekre és az idősek sérelmére elkövetett csalások megelőzésének lehetőségeire is figyelmeztették a megjelenteket.

A helyszínen többek között az alábbi tanácsok megfogadását javasolták az előadók:

  • Pénztárcáját, bankkártyáját, iratait ruházata belső zsebeiben, mások által nehezen hozzáférhető helyen tartsa!
  • Vásárláskor ne tegye tárcáját a bevásárlókocsiba, kosárba, jól látható helyre, mert ezzel növeli a tolvajok esélyeit!
  • Otthonában az ajtókat minden esetben zárja be, még ha csak egy percre is távozik a lakásból! 
  • Bejárati ajtajára szereltessen jó minőségű biztonsági zárakat, láncot, amelyeket minden esetben használjon is!
  • Ne tartson otthonában nagyobb mennyiségű készpénzt, nagyobb értékű, de nem mindennap használatos ékszereket!
  • Ha valaki hivatalos jelleggel érkezik otthonába, kérje el az igazolványát, hívja át a szomszédot, szükség esetén kérjen segítséget!
  • Soha ne adjon át pénzt olyan idegennek, aki bajba jutott rokonának megbízásából kéri azt Öntől.