Vadonatúj aszfalton gurulhatunk Harka és Sopron között! (fotók)

Harka és Sopron között 2020-ban készült el az útfelújítás / Fotó: Koszorú Mihály/ cyberpress.hu archívum

Már csak az utolsó simítások vannak vissza a 8645. számú, Sopron és Harka összekötő út felújítása során, hiszen immáron új aszfaltburkolaton közlekedhetnek az utat használó járművek. Ezzel egy újabb fontos közúti összeköttetés fejlődött, ami elősegíti a biztonságosabb és komfortosabb célba érést.

A magyar kormány költségvetési forrásából nettó közel 500 millió forintból fejlesztették az utat, ez mintegy 4,4 kilométer hosszú újjáépítést jelent. Az új burkolatot egészen Sopron belterületi szakaszától, a Kőszegi úttól Harka központjáig építették meg, de a buszöblöket és a kocsibeállókat is felfrissítették, megerősítették. A napokban elkészült a felezővonalak felfestése is, valamint a Gidapatak lakópark kereszteződésénél kijelölt gyalogátkelőhelyet figyelmeztető útburkolati jelekkel is megerősítették. Az út mentén új útszéljelző vezetőoszlopokat helyeztek ki, és a padkát is megerősítették a vízelvezető árkok újramarkolását követően.

Sopronnak nem sok szégyenkezni valója marad a városba bevezető utak terén, hiszen azokat ütemesen korszerűsítik:

Fotók: cyberpress.hu / Koszorú Mihály