Újra versenyben a soproni filmes

Sipos Bence, a soproni székhelyű fiatal művész újabb alkotása kerül hamarosan megmérettetése a 4. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon, szeptember elején. A versenyre idén rekordszámú, több mint 500 nevezés érkezett, Bence Növekvő című filmje 41 kísérleti mű közül került a legjobb 5 közé. Kisfilmje 3D animációs technikával készült, különlegessége pedig, hogy a képi formát a saját maga készítette hangi környezet uralja.

Sipos Bence / fotó: Halász Gábor

Igazán mozgalmas időszakot tudhat maga mögött Bence, a soproni Benedek Kar egykori hallgatója, aki az elmúlt években számos elismerést tudhat maga mögött. A Taródi várról készült filmje, a Váratlan vára határon megnyerte a Diákfilmszemle, Fiatal Filmes kategóriájának fődíját, majd a következő dokumentumfilmje, Az ösvényen járva, mely szintén erős helyi kötődéssel bírt, egyedül képviselte egyetemét az OTDK művészeti szekciójának a mozgóképes tagozatában. A városunk Széchenyi ösztöndíjában is részesült alkotó idei, Le a Bikával című kisfilmje szintén a környék vidékét deríti fel és behatóan vizsgálja többek között a fertőrákosi mithraeum-ot és annak történeti közegét.

 

Érdeklődése a 3D animált közeg felé Kiss Gábor Zoltán mentorálása alatt csúcsosodott ki, majd a tavalyi egyetemi Bauhaus centenárium eseménysorozat apropóján készült Moholy-Nagy László ihlette kísérleti animációi hozták meg első sikereit, melyek a BAUHAUS UP! elnevezésű csoportos kiállításon kerültek bemutatásra a RIPPL Galériában, Kaposváron. Versenyben lévő kísérleti munkám Gyenes Zsolt tanár úr kurzusára készült, aki egyben a kisfilmem vezetőtanára is. A cél az volt, hogy a Növekvőben egy olyan világ jöjjön létre, ahol a saját készítésű hang megfelelő torzításokkal és effektekkel egy sajátos, érzelmileg terhelt közeget teremtsen meg – fogalmaz Bence. A végső alkotás pedig tisztelegve az egykori szürrealista alkotók előtt egy lázálomszerű látomást jelenít meg, ám ezt kifejezetten realista módon teszi a technikai megvalósítását illetően. A filmben megjelenő nemlétező tér tehát a valóság leképezésének igényével ölt formát, miközben sejtelmessége ellenére voksot tesz a remény mellett.

 

Growing trailer

Growing is a 3D animated short where the surreal meets with realism. In the film we come across a strange misshapen entity in a dark environment. As we go further all hell breaks loose in no time. The work’s narrative is based on it’s own soundscape which was created by the director.

 

Bence idén diplomázott a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karán, ahol kiváló minősítésű, jeles oklevéllel zárta alapszakos tanulmányait. Ami a jövőt illeti, már szorgosan dolgozik következő kisfilmjén, tanulmányait mesterszakon pedig az ELTÉ-n, filmtudomány szakon folytatja. A Növekvő című kisfilm szeptember 9-én, Szegeden, a Belvárosi Mozi Balázs Béla termében lesz megtekinthető, a kísérleti szekcióban, délután fél négytől.