Újra megnyitják kapuikat a bécsi iskolák

2020. május 18-tól kezdve újra kinyithatnak a bécsi iskolák, jóllehet, csak szigorú szabályok mellett. Százötvenezer diák érintett a kérdésben, az iskoláskorúak között koronavírus kutatás is indul.

Iskolások © PID/Votava

 

Váltakozó időrendben, az orr és száj eltakarása mellett kezdhetnek újra iskolába járni az osztrák fővárosban lakó, tanköteles gyerekek. A padok egymástól legalább egy méter távolságban lesznek felállítva. Azért, hogy ezt lehetővé tegyék, a tizenkilenc főnél nagyobb osztályokat kettéosztják, a két csoport pedig eltérő napokon járhat be az intézménybe. Az iskolai megőrzés akkor is biztosított, amikor a gyerekek egyébként otthon tanulnának, mert nem az ő csoportjuk van soron. Ehhez minden szabad helyiséget fel kell használni: például könyvtárat, tornatermet, vagy akár laborhelyiséget. A gyerekek levehetik a maszkot, ha a padjukban ülnek, de rendszeresen kezet kell mosniuk és egyéb higiéniai előírásokat is be kell tartani. Aki így is fél a megfertőződéstől, és biztosított számára az otthoni felügyelet, nem kell fizikailag bejárnia az intézménybe, otthonról is tanulhat.

Ezzel párhuzamosan bécsi kutatók arra keresik a választ, hogyan terjed a koronavírus a gyerekek között. A cél az, hogy mind a kétszázötvenezer iskoláskorút meg tudja vizsgálni a gyerekorvosokból álló szakértői csoport. A résztvétel meghívással történik, PCR és antitest tesztet, valamint egy kérdőív kitöltését foglalja magában. A kutatás hiánypótló, mert ennek a korosztálynak a fertőzési adatairól szinte semmilyen információval nem rendelkeznek az osztrák orvosok. Az eredményeket nyár végén ismertetik.