Újabb több célú műfüves pályát kaptak a soproni óvodások

Az Ovi-Sport Program keretében épített új sportpályát a soproni önkormányzat, melynek helyszíne ezúttal a Kőszegi úti tagóvoda volt. Sopronban ez a 4., országos szinten már a 425. ilyen létesítmény, így bátran kimondható, hogy már óvodások tízezreinek tették lehetővé a mindennapos mozgás felhőtlen örömét a program megálmodói.

Forrás: Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány

Az Ovi-Sport Közhasznú Alapítványt Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat jobbhátvédje alapította még 2011-ben. Azóta több száz ilyen sportpálya épülhetett szerte hazánkban, többek között a soproni Trefort téri illetve a Hermann Alice óvodákban is. Legutóbb a Jereván lakótelepi Kék óvoda esetében döntöttek a megvalósításról a közgyűlés tagjai, tegnap pedig az előírt járványügyi szabályok maximális betartásával átadtál a Magyar Röplabda Szövetség támogatásával megvalósult ovi-sport pályát a Bánfalvi Óvoda-Kindergarten Wandorf, Kőszegi Úti Tagóvodájában. A 6×12 méteres pályát 75 cm-es körpalánk védelmezi, e felett pedig labdafogó hálót veszítenek ki. Beépített labdarúgókapuk és kosárlabdapalánkok is helyet kapnak benne, de állítható pályafelező hálóval ( miniteniszhez, röplabdához ) is felszerelték a létesítményt. A projekt tartalma továbbá számos sporteszköz, valamint az az óvodapedagógusok is elvégeznek egy sportszakemberek segítségével kidolgozott tanfolyamot, mely során elsajátítják a gyermekek sportágspecifikus oktatásához szükséges legfontosabb alapkövetelményeket. Az átadón az önkormányzat részéről Csiszár Szabolcs alpolgármester és Juhász Adrienn önkormányzati képviselő vett részt.

Forrás: Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány

A programról részletesen írtunk a korábbi önkormányzati előterjesztői szándék kapcsán, olvasóinknak ezúttal is ajánljuk:

 

A program célja, hogy a mozgás szeretetére neveljék a legkisebbeket is

A februári közgyűlés elé kerül az Ovi-Sport Program pályázata, mely keretében az óvodások számára épülhet egy kis méretű, több sportágban is hasznosítható műfüves pálya a jereváni Kék óvodában. Az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány lebonyolításában, önkormányzati önrész vállalásával pályázható meg a többcélú sportlétesítmény megépítés, a hozzá tartozó eszközök beszerzése és a pedagógiai program bevezetése.


 

Nyitókép: Koszorú Mihály / cyberpress.hu archívum