Újabb hírek a ausztriai Bankomat fosztogatókról

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Mattersburg melletti Walbersdorfban egy szupermarketben Bankautomatát fosztottak ki ismeretlen elkövetők, akiket nagy erőkkel keres a rendőrség, egyelőre azonban eredmény nélkül.  Osztrák sajtóinformációk arra engednek következtetni, hogy ez a bűncselekmény nagy valószínűséggel egy olyan elkövetői csoport újabb akciója volt, akik ebben az esztendőben Kelet-Ausztriában már tíz alkalommal fosztottak ki ilyen módon ATM automatát és akik ezúttal ötszámjegyű euró mennyiséggel gazdagodtak.

 

Kép forrása: BVZ.at via Thomas Lenger

 

Arra, hogy ezeket a bűncselekményeket egy csoport követhette el az enged következtetni, hogy rengeteg a hasonlóság az elkövetési módokban. A banda tagjai minden esetben egy erősebb típusú, lopott gépjárművel érkeznek a kiszemelt helyszínre, majd az ATM külsejének megbontása után gyakorlatilag kirántják a helyéről a pénzkazettát. Ezt követően a helyszínen tüzet okoznak, ezzel is igyekezve lassítani a nyomozati munkát valamint eltakarítani az esetlegesen hátrahagyott nyomokat. A helyszínen illetve a menekülési útvonalon a rablók arról is gondoskodnak hogy nehezítsék az esetlegesen őket üldöző rendőrséget, hiszen az útszakaszra fémtüskéket dobálnak, amelyek így defektet okoznak a hatóságoknak és így sikerül időt és egérutat nyerniük. Ahogy az több esetben is történt, a menekülésre használt lopott gépkocsit aztán  megtalálják a hatóságok az adott bűncselekmény helyétől nem messze egy elhagyatott helyszínen, persze teljesen kiégve, amely így alkalmatlan arra, hogy a nyomozók esetleg némi utalást nyerhessenek az elkövetők személyével kapcsolatban.

Az osztrák hatóságok nagy energiát fordítanak az elkövetők begyűjtésére, azonban úgy tűnik egyelőre a gengszterek állnak nyerésre.