Új klip a Pair o’ Dice-tól: Egy lélek, egy dallam! ( videó )

Pár napja debütált a legnagyobb zenemegosztón  a  Pair o’ Dice legújabb klipje amely az “Egy lélek, egy dallam” című dalhoz készült. A zenekar frontembere Szokodi Zoli érdeklődésünkre elmondta, hogy Mészáros Márk kereste meg a zenekart, hogy van egy nagyon jó ötlete az adott dalhoz egy klipre, aminek elképzelt ötlete azonnal megtetszett az együttesnek, így neki is láttak a munkálatoknak, amelynek a végeredménye reményeik szerint elnyeri a tetszését mindazoknak akik megnézik. A dalra kitérve azt is megtudtuk, hogy ez a dal az egyetlen lassú szám a csapat  lemezéről, amely stílszerűen a  szerelemről illetve a  szakításról szól. A dal egyébként valós ihletésű, hiszen a Zoli ezt a balladának beillő “számot” a volt barátnőjének írta. 

 

A Pair o’ Dice 2013 óta működik és ismertségük és népszerűségük egyre növekszik.  A srácok szülei szintén  zenészek, és talán ez is  adta az ihletést arra, hogy ők is a zenélés mellett döntsenek.  Fördös István édesapja a Blokád zenekarban volt basszusgitáros, Pohl Dávid édesapja a Lord zenekar énekese, Szokodi Zoltán édesapja a Blokád és a Brazil együttesekben zenélt. A helyi csapat egyébként már többször lépett fel ismert hazai zenekarok mellett, így láthatták már őket a rajongók a Tankcsapda, a Hooligans, a Kowalsky meg a Vega és a Lord vendégeként is.

A zenekar egyébként nagyon aktív, így 2019-re is számos tervük már. Januárban például  az együttes stúdióba vonul és ott kezdi majd az új  évet, ahol új dalokat rögzítenek, amely során  sok új zenével és kapcsolódó klippel is jelentkeznek majd.  Az élő fellépések sem maradnak el, hiszen bejárják az országot, amely jó hír a rajongók számára. Annyit sikerült még megtudnunk a csapattól, hogy  egy-két egyelőre még titkos dolgot is terveznek de ezek még legyenek meglepetések.

Pair o’ Dice – Egy lélek, egy dallam (Official Music Video) 2018

Pair o’ Dice – Egy lélek, egy dallam (Szokodi Zoltán / Pohl Dávid / Bércesi Dániel / Prekker János / Fördős István – Szokodi Zoltán) Stúdió: Brucker Bence / SuperSize Recording ****** Videó: Mészáros Márk (EMEM VIDEO) Külön köszönet: Úry Csenge, Papp Tamás ****** Tagok/members: Szokodi Zoltán – ének Pohl Dávid – gitár Fördös István – dob Szántó Tamás – basszusgitár https://www.facebook.com/pairodiceband https://www.instagram.com/pairodiceofficial Dalszöveg: Újra délre fúj a változás szele, Hív az idegen, de nem megyek vele.