Új játszótér várja a Károly-kilátónál a lurkókat

Új élményparkkal bővült Sopron, hiszen a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. jóvoltából pénteken került felavatásra illetve átadásra a közel 15 millió forintból megvalósított játszótér. Az új és modern park építését, amelyben egy egyedinek számító “Mezítlábas Erdei Ösvény” is helyet kapott Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata is támogatta a Lövérek városrész megújítása program keretében, amely bizonyára rengeteg örömet fog okozni a jövőben a gyerekeknek és szüleiknek egyaránt.

Az élményparkba került többféle hinta, mászóka, csúszda, és drótkötélen működő minilesikló pálya is, amit az ünnepélyes átadást követően azonnal birtokba is vettek a gyerekek.

Ezzel a beruházással teljessé vált a Károly-kilátó közvetlen szomszédságában található kikapcsolódást nyújtó terület, hiszen itt található a tavalyi évben átadott Kőhalmy Vadászati Múzeum is, amely gazdag és színes programokat kínál egész évben a családoknak és ahol egy új büfé helyet kapott.