Új járda épül és a híd is megújul a Besenyő utcában

Február elején kezdődött meg a Besenyő utca járdájának, és a Rák-patak felett átívelő híd megújítása. Az utca Ady Endre út felőli szakaszán korábban csak a páratlan oldalon volt gyalogjárda, így a hiányosságok pótlására is sor kerül. Megújul a híd elöregedett vasbeton szerkezete, rendbe teszik a korlátokat és magasabb oldalszegélyt is építenek a szakemberek.


Az említett szakaszon, közel 250 méteren építenek két méter széles járdát, mely kockakő borítást kap, hangsúlyozta Mágel Ágost, a környék önkormányzati képviselője a Kisalföld napilap korábbi számában. A járdafelújítások programszerűen évről-évre folytatódnak, a Besenyő utca felújításra 21 millió forintot áldoz az önkormányzat, ezúttal a Sopron közlekedési infrastruktúrájának felújítása és fejlesztése tárgyú milliárdos projektjének keretében. Kivitelezője a Strabag Általános Építő Kft. Mutatjuk hol tart a kivitelezés: