Új InterCity-kocsik vásárlását tervezi a GYSEV Zrt.

Új InterCity-kocsik vásárlását tervezi a GYSEV Zrt. A vasúttársaság feltételes közbeszerzési eljárást indított, melynek keretében nyolc szerelvény kiállítására alkalmas IC-járműflotta beszerzését határozták meg. A vásárláshoz szükséges anyagi forrásokkal egyelőre nem rendelkezik a vasúttársaság, ezért feltételes a közbeszerzési eljárás. A beszeréshez EU-s forrásokat kíván bevonni a GYSEV Zrt.

A GYSEV Zrt. a Szombathely-Budapest, valamint a Sopron-Budapest viszonylatokban közlekedtet InterCity-vonatokat. A vasúttársaság távolsági járatait folyamatos a színvonal emelkedés jellemezte az elmúlt években, ugyanakkor a cég megítélése szerint az InterCity-forgalom lebonyolítására szükségessé vált egy olyan járműpark beszerzése, amelynek minőségi szolgáltatásai és komfort szintje megfelel a legújabb követelményeknek is.

A járművek kialakításánál kiemelt szempont, hogy az 1. és 2. osztályú ülőhelyek mellett min. két darab mozgássérült osztályú ülőhellyel, és legalább egy mozgássérültek számára kialakított WC mellékhelyiséggel rendelkezzen egy-egy szerelvény. Szintén lényeges, hogy minimum 8 darab kerékpár szállítására is alkalmasak legyenek a szerelvényeket kiadó IC-kocsik, amelyek nem dohányzó kialakításúak.

Az InterCity-kocsik termes kialakítású utasterében követelmény, hogy a padlózat teljesen vízszintes legyen, nem lehet benne lépcső vagy rámpa. A klimatizált kocsik üléseinél konnektorok és USB csatlakozók szolgálhatják az utasok kényelmét, a kerékpártárolónál és a kerekesszékes helyeken pedig elektromos kerékpár, ill. elektromos kerekesszék töltésére alkalmas aljzat kiépítése is szükséges.

A tervek szerint a másodosztályú kocsikban elkülönített családi fülkék, az első osztályúakban pedig csendes és business fülke is az utasok rendelkezésére áll majd. A 200 km/órás sebesség elérésére alkalmas új IC-kocsikban wifi, és utastájékoztató monitorok szolgálhatják az utazók kényelmét, a járműveket zárt rendszerű WC-kel szerelik fel.

Az nemzetközileg elfogadott biztonsági követelményeknek megfelelő új IC-kocsik a tervek szerint a GYSEV és a MÁV működési területén közlekedhetnek, valamint GYSEV határon átnyúló forgalmaiban is részt vesznek